Ezentúl találomra számokat fogok címek helyett írni. Sosincs ötletem arra nézve, hogy milyen frappáns címet találhatnék ki az éppen aktuális bejegyzésemnek. Mondjuk, nyilván könnyebb ezt összehozni egy háromsoros postnál, mint egy másfél oldalas szövegnél, ahol legalább három téma is megjelenik egyszerre. Úgyhogy most legyen mondjuk 643 a cím.

Még a múlt héten történt, hogy szerdán nagy boldogan újságoltam Korcsnak msnen, hogy mekkora vagány vagyok már, mert sört iszom. Megírtam neki az első mondatban, hogy mit fogyasztottam, majd ötperces monológ következett. Korcs nem ír, nem szól semmit. Már épp kezdtem volna lemondani a társaságáról, mikor hirtelen reakció érkezett részéről: "jesszusom! az nem is sör!" Rögtön kapcsoltam, hogy valószínűleg rákereshetett a neten, ha már így nyilatkozik. Valóban így történt, de talált más érdekességet is, a pécsi sörgyár termékei közt. Íme, ez az! Ezen röhögtünk meg szörnyülködtünk egy jó darabig, hogy még ilyet! :)

Aztán azt mondta, hogy nem kötelező követnem másokat és sört innom, de én nem ezért teszem, valóban jólesne néha egy jó hideg sör, de ha egyszer nem finom. Ez viszont valóban ízlik, csak nem sör. Na, mindegy!

Mondtam, hogy kezdek immunissá válni a boroskólára, váltani kell, mert most már odáig jutottam azzal is, hogy valóban nagyon sokat kell meginnom belőle, ahhoz, hogy kezdjem érezni a hatását.

Aztán erre javasolt nekem valami fehérboros kombinációt, akkor közöltem, hogy nem szeretem a fehérbort. Próbálkozott rövideket meg gyógynövényes italokat ajánlgatni, azok ellen meg az volt a kifogásom, hogy a nagy többségüktől majdnem elhányom magam. Mert szarok. Már elnézést, valószínűleg nem mindenki osztja a véleményem, de ez van. Az első jégerem, ami egyben az utolsó is volt, na, hát az is majdnem visszajött. Csak ciki lett volna. :)

Ez volt az a pont, mikor Korcs megelégelte a hülyeségeimet és azt javasolta, hogy inkább ne igyak akkor, ha nekem semmi sem felel meg. Kicsit kiakasztottam.

Csütörtökön meg voltunk indiai étteremben. Sokadik hónapja terveztük már ezt az alkalmat.

Bevallom, india étel-szűz voltam eddig. Nemcsak az ízek voltak igen borsosak, de az árak is. Bár, még így is mi csalódtunk kellemesen, mert a debreceni étterem étlapján a pesti árak vannak feltüntetve (mondjuk, ezt nem értettem, hogy miért). Így tehát az 550 forintos, adagnyi rizs csupán 330 forint volt. Szépen leültünk négyen a félhomályba, szörnyen bántotta a szememet, ez a romantikára vágyóknak való világítás. Volt egy nagyon kedves, készséges pincérfiúnk, aki szinte mindenre azt mondta, hogy igen csípős. Végül a sish kebab mellett döntöttem, aminek a török változatát (sis kebab) már ismertem. Ez valójában kicsiny, fűszeres, birka és marhahúsból összegyúrt, sült kolbászkákat jelent. Kaptam még mellé kevéske nyúltápot meg joghurtos mentamártást. Azért finom volt, de kötve hiszem, hogy az indiai konyha rajongójává válnék ezután.

De a számomra meglehetősen csípős kaja után jólesett a citromos Radler a Jazzben. Aztán már csak az ágyamra vágytam, úgyhogy elbúcsúztattam Yngát és felültem egy buszra. Nem tudom, hogy a fáradtságtól-e vagy abban az egyetlen sörben található félelmetes alkoholmennyiségtől talán, de már csak akkor eszméltem fel, hogy valamit nagyon elnéztem, amikor a busz nem arra fordult, amerre kellett volna. Gyorsan leszálltam hát, ismét kilométerekre „otthonomtól”, ám ezúttal egészen más irányból. Úgy dönöttem, hogy nem kockáztatok még egy buszt és nekivágtam az éjszakának. Régen sokat járkáltam egyedül a sötétben, úgyhogy többé-kevésbé megbarátkoztam vele. mivel azonban az utóbbi időben mindig akadt társaságom, amikor éccaka mentem haza, most roppant unalmas és ijesztő is volt az egész séta. Hát igen, a jóhoz könnyű hozzászokni….  : )

Hallgassunk egy kis zenét (a csodálatos Christian Bale látható Diana Ross I' coming out című száma alatt, hát bocs, de csak így lehetett normális változatban megtalálni a dalt), mert épp kezdek rosszul lenni, nem tudom mitől, hőhullámok öntenek el. Biztosan változó korba léptem, igaz, ahhoz meg még fiatal lennék!

Szeretném még megírni az abádszalóki csapatépítő tréningünket is, ami a kollektív ivászatnak egy szinonimája. Mindenestre jobban hangzik így, ha valaki kérdezné, mit csináltam három napig, hát inkább csapatépítettem, mint ittam napokon keresztül.

De azért hétfőn este láttam egy negyed tüzijátékot, a Jazztől nem messzire. Odagyűltünk össze egy páran, majd kissé elszámítva magunkat az időben, onnan ugrottunk fel az asztalok mellől, mikor meghallottuk a rakéták sivítását a levegőből. Kiszaladtunk volna megnézni az egészet, de csak az utcasarokig jutottunk, mert az embertömeg utunkat állta. A mellettem jobbra álló személy többet látott az egészből, én mindennek csak a negyedét. Szép volt, de kicsit rövidke.

Egyébként ilyen balfasznak meg, mint én, születni kell. Ezt nem lehet örökölni, de még tanulás útján sem sajátítható el. Most jó lenne valami idevágó idézet, de az idézetes füzetem otthon maradt, így hát, mára nem jut bölcsesség. Csak annyit, hogy már az öregek is megmondták, ”ne fuss olyan szekér után, amelyik nem vesz fel”. : )