Érdemesebb lett volna fel sem kelni ma reggel. Talán nem történik velem ennyi szar dolog.
Az olyan napok egyike volt a mai, amiket elejüktől a végükig kiiktatnék az életemből.
Én is bántottam, engem is bántottak Mindegyik elkerülhető lett volna, de nyilván a sors akaratából igy kellett ma mindennek történnie. Emlitettem már, hogy hiszek a sorsban? Pedig igen. Úgyhogy nyilván minden azért történt igy, ahogy, mert a későbbiekben ezeknek is lesz jelentőségük vagy legalábbis szerepük valami egészen más dologban.
Sokadik világmegváltó beszélgetésünk után úgy döntöttem, hogy ma kiiktatom őt az msn listámról, tegnap csak letiltottam, de úgy nem volt jó, mert láttam, hogy mikor van fent msnen, igy ma ismételten hosszú beszélgetés után töröltem is onnan. Hogy erre volt-e szükség, nem tudom. De más megoldást egyenlőre nem tudok. Hogy ez helyes-e, amit tettem, arra azt mondom, hogy nem, nem az. De majd idővel kiderül, hogy megérte-e ma igy cselekednem. Kerülni fogom továbbá, ahol csak tudom. Neki nem lesz jó igy, most még nekem sem, csak abban bizom, hogy idővel majd másra fordul a helyzet és eljön majd az a nap is, amikor már úgy tudok ránézni, hogy nem érzek semmit, de semmit. Akkor talán majd tudok rá barátként is tekinteni, addig nem megy. Nekem többet jelent. Most. Még.
Addig meg, míg nem változik valami, addig meg belehalok a fájdalomba és ez nem valami szar frázis, mert milyen jól illik ide meg milyen teátrálisan viselkedem és azért mondok ilyeneket, a frászt, ez igy van sajnos. L
Kezdődött ezzel. Kicsit legalább örülhettem, hogy este Levivel megyek dumaszinházba, Örültem egyiknek is, másiknak is. Megbeszéltük, hogy utána beülünk majd meginni egy sört is.
Úgy volt, hogy kapok ajándékba valakitől egy jegyet az előadásra. Délre ez másként alakult és már nem volt meg az ajándékjegyem. Gondoltam, sebaj majd munka után kimegyek az egyetemre diákjegyet venni, mert csak ott lehet. Igyekeztem, ahogy tudtam, hogy minél előbb odaérjek, e a rossz érzés már hatalmába keritett, ahogy közeledtem a jegyiroda felé. És lőn…. A diákjegyek már mind elkeltek ma estére. Pedig úgy vártam, mert Badár is lett volna és őt kedvelem meg Hadházi László meg egy csomó ismerős ember a helyszinen. (Azért a csaj megpróbálta rámtukmálni a felnőttjegyet 1800-ért, mondván, hogy az a helyszinen már 2200 forint lesz és igy most megtakarithatnék, komoly 400 forintot. Csak annyit mondtam neki, hogy „hidd el ,nem azért akartam diákot venni, mert van felesleges 1800 forintom” Csúnyán nézett rám távoztomban, pedig igazam volt.
Gyönyörü idő volt, nem akartam hazamenni már négy órakor, úgyhogy bolyongtam egy kicsit még, kerültem hazafelé egy iszonyat nagyot, majdnem másfél órámba került, míg hazasétáltam. Mert ilyen időben a busz kizárva. Hazafelé jöttömben leültem az egyik padra, tördeltem a kezem és mi mást tehettem volna, gondolkoztam mindenfélén. Ez annyira legyengitett, hogy felállni sem volt erőm már egy idő után, ott ültem nagyon sokáig. Aztán valahogy csak összeszedtem magam és elindultam.
Bodroshajú Dalma pedig pont akkor hivott, mikor majdnem hazaértem. És utolsó szemét vagyok, mert hetekkel ezelőtt én hoztam fel neki, hogy menjünk majd Jurij koncertre októberben és erre én felejtem el és nekem lesz aznapra más programom. Neki meg nyilván fontos volt és számitott rám, mert felhivott emiatt. És most kibaszott lelkiismeretfurdalásom van. Amiatt, hogy vajon hogyan fogom birni azt, amiről a bejegyzés elején irtam, mert én egyáltalán nem érzem magam ehhez elég erősnek, rosszul érzem magam amiatt is, hogy cserbenhagytam Dalmát (bár, most tudom, hogy irni fog majd, miután ezt elolvasta, hogy „jajaj, ne érezd már igy. majd máskor!” de akkor is….). És persze, Levivel sem beszélhetem meg a ma estét, bár, nyilván ő majd azért nélkülem is elég jól fog szórakozni.
Mielőtt feljöttem volna a lakásba, vettem egy üveg vörösbort, hogy akkor majd iszom, de kénytelen voltam észrevételezni, hogy Krlány is elment itthonról valamerre, gyanitom, hogy igen későn jön. Pedig olyan jó lett volna valakivel találkozni ma….Nekem mindegy lett volna, csak valami kedves ember lett volna legalább. Már inni sincs kedvem egyedül. Azt sem tudom mi a francot csináljak este?!
Na jó, ez most tényleg valami ritka nyavalygósra sikeredett post lett, de hát na… Mostanában nem nagyon volt ilyen. Vagy legalábbis ennyire keserü hangvételü.
Úgyhogy most perpillanat üvöltettem a Betti-féle jó zenét, egészen addig míg át nem csönget majd a szomszéd, de jelenleg másképp nem is tudnám elviselni a dalokat, csak ilyen hangerővel. Orditson, üvültsön, ha már én nem tehetem.
Remélem, nem haragszik meg, ha még egy számot idelinkelek az ő repertoárjából, de annyira nagyon muszáj. Hetekkel ezelőtt hallgattam meg ezt is, de azóta naponta ötször. Valami félemetesen jó! Esküszöm, többször nem fordul elő, hogy számokat kölcsönzök tőled, megigérem!
Úgyhogy kérlek titeket, ha örömet akartok szerezni, vigyetek el egy ilyen koncertre, rendicsek?