Na, hát úgy körülbelül mostanra lett elegem mindenből. Hogy nem boldogulok semmivel,hogy nem tudok előrébb jutni semmilyen téren, hogy rohadtul egyedül vagyok, hogy nem tudom élvezni az életet (és nem, egyáltalán nem azért, mert jómagam valami unalmas emberke lennék, akit nem érdekel semmi).

Annyiszor gondolkodtam már ezen, hogy fent az égben, mi a jó fenéért állítanak engem ennyi próba elé?! Mit akarnak, mit bizonyítsak még?! Mindig megmagyarázom az éppen aktuális szar dolgokat azzal, hogy de majd később meg annyira nagyon jó lesz nekem, csak győzzem kivárni. De én nem tudom kivárni! Basszus, már 28 éves vagyok és még semmi olyan, aminek tartósan örülhettem volna...

És hát persze, gondolok én azokra, akiknek nincs fedél a fejük felett, halálos betegségben szenvednek születésük pillanatától kezdve vagy egy baleset egész életükre lebénítja őket meg hasonló szörnyű sorsok. Igazán örülhetnék, hogy egészséges vagyok megvan minden végtagom, van mit ennem és van munkám, de mégsem vagyok elégedett. Pedig annyira nem kívánok sokat, igazán.

Világéletemben azt mondtam, hogy azért nem leszek együtt senkivel, hogy ne egyedül legyek. És tessék, belemegyek valamibe, amire semmi szükségem, mert lehet, hogy volt néhány jó pillanata a dolognak, de sokkal több rosszban volt részem általa, mint jóban. És egyesegyedül az én hibám, mert nekem kellett volna annyi eszemnek lennie, már az első pillanatban, hogy kiszálljak ebből az egészből és nemet mondjak. De gyenge vagyok és nem ment. Pedig hányszor próbáltam mostanáig...

Hát nem igaz, hogy ennyire készen vagyok már, hogy képes vagyok azért folytatni egy ilyen "kapcsolatot", hogy legalább egy icipicit jó legyen, miközben tudom, hogy igazából nekem ez nem tesz jót, se lelkileg, se fizikailag, se semmilyen módon. Azt akarom, hogy vége legyen, hogy ne függjek már tőle, se mástól, aki hozzámszól egy kedves szót. Most nagyon elhatároztam amagm. Ennek már rég megkellett volna történnie.

És kurvára bánt, hogy az ember majd félév után annyit kap csak vissza a másiktól, bár ezidő alatt a lelkemet kitettem érte és állítom, hogy olyan dolgokat kapott tőlem, amiket mástól nem, hogy "neked semmihez sincs jogod". Jól van, tudom én, hogy ez így van, és tényleg nincs jogom semmihez vele kapcsolatban, mert elvileg semmi közünk egymáshoz, de fene tudja, azért mégis többre számítottam. És most szeretném azt írni, hogy minden férfi egy féreg, de nem teszem, mert vannak olyanok, akik nem és tisztelet a kivételnek.

Már megint csak panaszkodok. Én lennék a legboldogabb, ha másról is írhatnék, nemcsak a nyomoromról. Szeretnék,tényleg.

Mostanra már legalább vagy húsz papírzsepit telebőgtem. Nem is érdemli meg. Senki ezen a földön.