Ma reggel egy kutya keresztezte az utamat, gazdi nélküli példány. Először kissé megijedtem, mert a kis drága elég nagy termettel rendelkezett, ám miután kezdeti félelmem elmúlt, megpróbáltam kommunikálni vele. Hát nagyon nem volt rám kíváncsi, az a helyzet, éhségtől nyáladzó pofával (de lehet, hogy csak veszett volt!) átszaladt az út túloldalára. Na, ekkor próbálkoztam meg a cicázással, gondolván, hogyha cicának szólítom talán hajlandó velem barátkozni. Erről csak annyit kell tudni, hogy gyerekkoromban az összes létező állatot lelkes " Gyere ide, cica! Cicuka!" felkiáltással próbáltam meg magamhoz édesgetni, több-kevesebb sikerrel. Nem érdekelt különösebben, hogy kóbor kutyáról, mókusról vagy kétméteres óriáskígyóról (játszótéri barátomék tulajdona volt, nagyon irigykedtem akkoriban rá a kígyó miatt) volt-e szó. Ma reggeli új ismerősöm hangos ciccegésre hajlandó volt megközelíteni, majd miután rendelkezésére bocsátottam a nálam lévő ételt, előbb felfalta, majd elszaladt. Most erre mit mondjak?! Hálátlan egy dög volt, az már biztos! :-) Azért szívesen hazahoztam volna!
Az utóbbi másfél hétben főnökasszonyosdit játszottam, mivel a közvetlen felettesem éppen betegeskedik. Hááááát..... Igazából csak bebizonyosdott, amit eddig is tudtam, hogy nem vagyok az a kimondott főnöktípus. Nekem kell megmondani, hogy ki mit csináljon, kinek mi legyen a mai munkája, stb.... Ez nálam nem úgy működik, hogy "Ez lesz ma dolgod!", hanem úgy, hogy "Megtennéd, hogy elvégzed? Van hozzá kedved?" Hát erre még én is azt mondom, hogy : "Jaaaajjjj!" Nem tudok igazán parancsolgatni meg utasítgatni. Sokkal inkább vagyok csapatjátékos, mint irányító. Viszont meglepő módon az emberek, úgy vettem észre, hogy sokkal jobban kedvelnek engem főnökként, mint a srácot, akit helyettesítek. Főleg a fiatalabbak (ez van, ha úgy viselkedsz velük, mintha az anyukájuk lennél!).
Tegnap nagyon készen lehettem, mert a bejegyzésemben cyberpunk-ot akartam írni, de ez valahogy cyberspace-re sikeredett. Hiba javítva! :-)
Egész álló nap azon gondolkodtam, hogy hogyan hívják az Égigérő fűben a nyugdíjba vonuló parkőr bácsit. Megvolt már mindenkinek a neve, csak egyszerűen az övé nem jutott eszembe. Az ilyenektől pedig nagyon ideges tudok lenni, mikor ott van a nyelvemen a válasz és csak nem tudom. Elég nehezen, de rájöttem, hogy Poldi bácsi volt. Viszont szomorú következtetést kellett levonnom, ugyanis legalább tíz embert megkérdeztem már kínomban, de egyetlenegy tudta csak, hogy melyik filmről beszélek. Pedig voltak köztük már jóval húsz felettiek is. Ne keserítsetek el, mondjátok hogy ti is láttátok, mert én legalább 15-ször megnéztem már. Abban az évben készült, mikor én születtem (hát, hogy is mondjam, az bizony már elég régen volt, valamikor, öööö, 1979 táján) és a hazai ifjúsági filmek közül, szerintem az egyik legjobb. De erre biztosan emlékeztek, nem?! "Csak az a szép, ződ gyep, csak az fog hiányozni!"
Ma pedig két számot is meghallgatunk, egyik jobb, mint a másik! Az egyik Aaliyah-tól a Try again (béke poraira, jó csaj volt!). A szám elhangzott többek közt az Öld meg Rómeót! című filmben is. Maga a film nem tett rám túl mély benyomást, viszont a soundtrack-es albumon hallható összes szám nagyon jó (egy-két kivétellel talán)!
Mai másik számunk pedig ez: The Bluboy: Remember me. Csak. Mert klassz. Szeressem nagyon! :-)
