Lassan már úgyis törvényszerű, hogyha éjszaka jövök haza és szabad az egyik gép, akkor írok. Mert alkoholos befolyásoltság alatt amúgyis jobban lehet, ihletettebb az ember, szerintem. Nem ittam sokat egyébként, magamnál vagyok és egyáltalán nem érzem azt , hogy most jó lenne. Pedig nagyobb terveim voltak a ma estét illetően, de tizenegykor inkább leléptem, annyira nem éreztem jól magam. Mindez csak az én hülye fejemnek köszönhető meg annak a délutáni beszélgetésnek, ami még rátett egy lapáttal az amúgyis vacak hangulatomra. Én meg ahelyett, hogy leszarnék mindent magasról és jól berúgnék, ahogy eleve terveztem, nem, inkább morcoskodok meg igen korán eljövök a buliból.

Pedig úgy készültem, hogy ma jól érzem végre magam, annak ellenére, hogy nincs valami fényes kedvem, már napok óta. Becsavartam a hajam, hogy jó hullámos legyen estére, felvettem az új gyűrűmet is meg a Jurij koncert tiszteletére a tornacipőmet. Igazából nagyon megvoltam elégedve a kinézetemmel ma este. A frissen mosott és beparfümözött hajamnak mondjuk elég hamar annyi lett, midőn beültem a cigifüstös kocsmába, ahol kezdtünk. Mindegy, már hozzászoktam, azért kicsit sajnálom ilyenkor, hogy ennyit vesződtem vele, de mondjuk, aki ennyire kényes a hajára, az meg ne járjon lebujokba, az az igazság. Szemeztem én is a Jurijos hirdetéssel a Fokkon, gondoltam, hogy jó lenne elmenni, aztán Ynga mondta délben, hogy ő úgyis megy, csatlakozzam, majd ápolja a lelkem meg itat. Rákészültem, hogy majd eltöltök egy kellemes estét. Hát majdnem. Jurijon ott volt Dalma is, akinek a jelenléte garantált volt. Kis túlzással még azt is mondhatnám, hogy jelenleg Debrecenben nincs nagyobb rajongója a zenekarnak nála. Mivel számítottam rá, hogy ott lesz ő is, ezért vittem neki kitűzőket, amik már évek óta megvannak, én már nem nagyon szoktam hordani, neki viszont bejönnek és már úgyis ezer éve megígértem, hogy megkapja azokat. Sikerült vele még egy félrandit is megbeszélni jövő hétre. Azért fél, mert egyeztettük az időpontot, csak a helyet nem. Biztosan jó lesz, várom már, mert szeretem Dalmát. Frankó volt amúgy a Jurij, élveztem, igaz leginkább már akkor jöttem bele a táncolásba, mikor kiderült, hogy az lesz az utolsó szám. Aztán ennek is vége lett, voltak még jó zenék utána, bár nagyon nem kedvelem sem a HS7-et, sem a Kispált, de sikerült kiválasztani tőlük a jobb nótákat. Csak az én kedvem lett egyre szarabb. Bár Ynga tényleg mindent megtett, hogy jobban érezzem magam, de nem használt. Pedig még az ajándékba kapott Jurij cédéjét is nekem akarta adni, de mondtam, hogy inkább ne (mert amúgy kurva igazságtalannak éreztem volna, hogy ő kapta és én meg a magamévá teszem, mert éppen most szar kedvem van, azért.).

Közben hallgatom itt a last.fm-es rádiómat, én nem tudom, hogy sikerült így véletlenszerűen lejátszani a számokat, de az is biztos, hogy olyan dalok jönnek itt egymás után, hogy egyiktől sem lesz jobb kedvem. Mindegyik szép meg imádom, de olyan szomorúak.

Azt meg kifejezetten rühellem, ha a magánszférámba behatolnak, ami ugye minden embernél az egy méteres körzetét jelenti. Nem bánom, ha ismerősök meg kedves emberek érnek hozzám, na de hogy egy idegen ölelgesse a derekamat. Azt hittem és most nagyon komolyan, hogy belemarok a karjába a nemlétező körmeimmel, had fájjon neki. De nem, inkább csak egyáltalán nem barátságosan megkértem, hogy távolítsa el, de nagyon gyorsan a kezét a derekamról. Áááá, sose lesz pasim, de sose, ha így viselkedem!

Na mindegy, szóval tizenegykor jobbnak láttam eljönni, nem tűnt úgy, hogy valamikor is jobban fogom érezni magam az este folyamán. Nem tudom, hogy a többiek elmentek-e még valahová.

Úgyhogy most itt ülök és azon elmélkedek, hogy pacalpörköltet kellene ennem, mert: 1.: éhes vagyok, de nagyon, 2.: a fenekem már így is nagyobb, mint amilyennek szabadna lennie, szóval leszarva az, hogy éjszaka nem lenne ajánlatos zsírosat zabálni (meg semmilyet se, mondjuk), 3.: így sem, úgy sem kellek senkinek sem, akkor meg nem mindegy mekkora a seggem?

Nagyon nem tesz jót nekem ez az itthonülés, mostanra teljesen magam alatt vagyok. Képes vagyok felismerni a problémát, hogy miből fakad a rosszkedvem, csupán abból, hogy túl régóta ülök már itthon, mivel még mindig nincs munkám. Most már ötödik hete lesz. Klassz dolog nagyon ennyi filmet megnézni, de már lassan tényleg két lábon járó filmlexikon vagyok és hogy őszinte legyek, marhára kezdem unni ezt a sok filmet. Jó az, de ebből is elege lesz egy idő után az embernek. Nyüzsgésre vágyom, emberekre magam körül, arra, hogy csinálhassak valamit, hasznos lehessek és elsősorban pénzt kereshessek. Lövésem sincs, mi lesz akkor, mikor eljön majd az az időszak, egy hónap múlva, mikor majd csak álláskeresési segélyt fogok kapni és abból kell eltartanom magam.

És olyan kurva kilátástalan minden egyébként is. Na, hát annyira régen volt már nyavalygós post, az utóbbi időben igazán nem lehetett azt mondani, hogy ilyesmikról írtam. Jobb is volt, mi?

Ó, hát mondom én, mire véget ér a bejegyzés még az öngyilkosság is megfordul majd a fejemben ezektől a zenéktől (most éppen Duran Duran Perfect day szól), olyan lehangolóak.

A ma esti kívánságom lefekvés előtt az , hogy szeretnék valakit magamnak, nem olyat, akivel havonta egyszer lehet csak dugni, meg egyébként nem érdekled, ha szükséged van rá, sőt igazából ilyesmire ne is gondolj vele kapcsolatban, mert ő csak egy barátod a sok közül. Olyat szeretnék, aki felhív napjában legalább egyszer, hogy megkérdezze mi történt velem, és persze mindez érdekli is, akinek lehet főzni, aki leül velem filmet nézni és közben odalehet bújni hozzá, aki megsimogatja a fejem, mert aranyos vagyok és jópofát mondtam, aki megnevettet, ha látja, hogy szar a kedvem meg ilyesmi.

Meg szeretnék egy jó állást is, olyan munkát, amit szeretek végezni, igen, baromi sok pénzzel, de legalábbis annyival, hogy ne kelljen már minden hónapban aggódnom, hogyha veszek magamnak egy nyakláncot vagy egy könyvet, hogy "akkor jujj, most mit vonjak meg magamtől mást, amit most emiatt a kis kihágásom miatt nem vehetek meg!".

Rendes, normális családot azt már nem kívánok, mert arra vajmi kevés esélyt látok, hogy az összejönne. Kivéve majd, ha sajátom lesz, talán akkor.

F...m, most megint jól kiadtam magam, hányan kérdezték már tőlem, hogy miért csinálok ilyet? Hát mondjuk speciel azért, mert épp magam alatt vagyok, de nagyon, másrészt viszont nem tudok másról írni.

Hazafele jövet már jól kibőgtem meg szipogtam magam, legalább ez vigasztal, hogy ma már nem sírok többet.

Hallgass a saját, külön rádiómból számot!

Natasha Bedingfield: I bruise easily

Lifehouse: First time (basszus, hogy ezeknek milyen helyes az énekesük, nem is tudtam)

Egyébként tudom jól, hogy rengeteget káromkodtam a fenti sorokban és hogy mennyire, de mennyire szánalmas vagyok. De ahogy Bea asszony mondaná: "ha nem tetszik, akkor van ajtó meg van kilincs."

Mentem aludni, már fél egy van.