Mondjuk azért arra kíváncsi lennék, hogy miként is képzeljem el Kínában élő/tanuló olvasómat. Tegyük fel, hogy diplomata szülők egyszem kisfia/kislánya, aki suli után rettentő unalmában előkapja laptopját és rákeres valami pornóoldalra. Ennek céljából beírja a "nagy fenék" kifejezést (ez az a fogalom, amit a legtöbbet használnak a véletlenül rámtalálók), majd annyira lenyűgözi egyedi és utánozhatatlan stílusom, hogy rögvest rámkattan, jobban mondva az írásaimra és onnantól kezdve rendszeres olvasómmá válik. Vajon így lehet? Vagy teljesen távol járok az igazságtól? Érdekes, tényleg kíváncsivá tesz ez a kérdés, ugyanígy szeretném tudni amerikai, kanadai, szlovákiai, belgiumi olvasóim kilétét is. Nyilván nincs akkora mákom, hogy pont Mészi olvas engem ott messze Las Vegasban, aki a maga személyében a világ egyik leghelyesebb férfija, de akkor is, ki tudja?! :-)
Továbbá az előbb éreztem csak igazán, hogy meghúzódott a hátam, tehát most éppen a halálomon vagyok. Masszázst akarok, de most azonnal! Szerintem mindez az albérletben lévő nagyon szar ágynak köszönhető, ami már legalább 30 éves, miután Kata közölte velem a múltkor, hogy már a szülei is ebben aludtak egykoron. Még elképzeni is rossz, hogy miket csinálhattak benne .... Minden áldott reggel gerinc, hát és derékfájdalmakkal ébredek, amik legalább egy órán keresztül tartanak, és hát valljuk be, azért ezek így 27 évesen nem túl biztató kilátások!
Egy haszna van csupán annak, hogy havonta kidobok 325 forintot a Joy női magazinra. Na, nem az, hogy mindenféle pasifogó trükköket tudok meg belőle, hanem hogy néha jó filmeket ajánlanak, így a márciusi számban találtam rá a következő filmre is, amit mindenképpen szeretnék megnézni. Lemásolom a tartalmát, hátha még valaki kedvet kapna ezáltal hozzá:
"Spanyolország, 1944. A polgárháborúnak vége, de pár gerillacsapat még tartja magát a hegyekben. Ofélia és állapotos édesanyja egy katonai helyőrség felé igyekeznek, ahol Ofélia mostohaapja a parancsnok. Az új lakhely kegyetlen, így Ofélia a mesékben keres menedéket. Hamarosan feltárul előtte egy világ, amelynek valójában ő is része volt valaha, de ahhoz, hogy visszafogadják, próbákon kell átesnie. Az amerikai Filmkritikusok Országos Szövetsége szerint 2006 legjobb filmje!"
A mellékelt képek szerint mindenféle lények és teremtmények is szerepelnek benne, tehát jó izgisnek ígérkezik, bemutató a hazai mozikban március nyolcadikán és persze fontos a cím is: A faun labirintusa. Azért kerestem róla némi többletinfót is, ezeket itt és itt olvashatjátok!
A jövő hét folyamán több találkám is van megbeszélve, illetve még néhány egyeztetés alatt áll. Így például valószínűleg találkozom csütörtökön Csöpivel, aztán jó lenne már Zlatkáékhoz is eljutni, babalátogatóba. Igaz, talán ők még vissza sem jöttek Szlovákiából, esetleg jobb lenne előbb felhívnom őket. Már rengeteg mindent összevásároltam, amit majd ajándékba viszek hozzájuk, Lucas babának. Aztán a csütörtök esti stand up miatt felhívtam Hajnit is, aki ugyan nem ért rám, de azt mondta, hogy jó lenne majd valamikor találkozni. A fent említett eseményre megpróbáltam "tótpistit" is elcsábítani, aki benne lett volna a dologban, de mégsem tudott hamarabb eljönni a munkahelyéről. Javasoltam neki, hogy talán szarja le a vásárlókat magasról, este már úgysem néz be hozzájuk senki, de hajthatatlan volt. Meg aztán normálisan nem tudtunk még két szót sem váltani, mert ahogy beléptem az üzletbe, az addig teljesen üres bolt rögtön megtelt rengeteg, akciósként is húszezerbe kerülő, csizmára éhes nővel, akik közül mindegyiknek csak Pisti tudott segíteni. Így merészeltem azt az ötletet felvetni, hogy talán a következő héten átugorhatnánk a Jazz-be meginni egy sört. Vagyis ő issza, én meg nézem. Mint ismeretes a sörrel nem sikerült még túl jó viszonyt kialakítanom! Szóval, egyenlőre úgy néz ki, hogy most biztosan nem lesznek pár napig üres estéim.
Meg mindezek mellett szeretnénk még Beával eljutni a Képzelt riportra is, nem tudom, hogy lesz-e még előadás, avagy csak az a kettő volt, ami a múlt héten lement.
Plusz eszembe jutott, hogy nagy tétlenségemben talán bejárhatnék az egyetemre néhány előadásra, bár ennek még utána kellene járnom, hogy ennek mik is a pontos feltételei. Egy téma már most tudom, hogy érdekel, ez egészen pontosan a jazz története. Jól hangzik, nem?! Meg Beusnak van egy olyan előadása, aminek Táncvarázs a címe, még csak most volt az első időpont belőle, ha kiderül, hogy ez is valami jó és érdekes dolog, akkor elmennék a következő alkalmakra.