Jó, akkor most ünnepélyesen megígérem, hogy többet nem írom ki ilyen esetekben senkinek sem a nevét, csak, ha előtte megkérdeztem az illetőt a dologról. Bár, azt nem értem, hogy miért van az, hogyha olyan pozítiv dolgokról írok, amik mással történtek, akkor miért nem szól rám senki sem, hogy ne írjam ki az illető nevét?! :-)
Amúgy meg nem is várom meg míg újból találkozunk Ynga drága, hanem már most mesélek! De, én is voltam már olyan szerelmes, hogy a párom minden rossz tulajdonsága és szarsága ellenére sem tudtam azt mondani, hogy nem. Persze, összepakoltam legalább háromszor a holmimat (mert mi együtt is laktunk), aztán meg szépen újból kiraktam mindent. Mert engem is meg lehetett győzni szép szavakkal. Húszévesen olyan helyzetekbe kerültem, amilyeneket addig csak filmekben láttam vagy újságokban olvastam. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyi idősen majd a rendőrségi fogdába kell járkálnom egymagamba, mert a drágalátos pasimat előzetesbe vették! Mindezt pedig karácsonykor, ami nekem addig az időpontig szent ünnepnek számított(még akkor is, ha nálunk a családban ez mindig is egy nagyon vacak ünnepre sikeredett). Sosem hittem volna, hogy a város alvilágával fogok haverkodni, hogy tök természetes lesz nekem, hogy a párom mindamellett, hogy van nagyon jól jövedelmező foglakozása, még füvet is árul (ilyet leírhatok egy blogba, nem lesz belőle gond, ezt sem tudom?!). De legfőképpen azt nem hittem volna, hogy valaha is lehetek olyan hülye, kis, naiv liba, hogy hagyom, hogy az a nyavalyás szerelem annyira elvakítson (mert rózsaszín köd meg minden volt ám!), hogy bármit meglehessen velem tenni. Amit most mondok, az nagyon komoly, amíg együtt voltam Tamással, majd három évig, az alatt az idő alatt egyetlen dolgot nem tett meg velem, nem csalt meg, ezt biztosan tudom. Gyenge voltam, fiatal voltam, rég volt, elmúlt. De amíg élek, nem felejtem, ami annyiból jó, hogy legalább mindig tudni fogom, hogy mégegyszer én ilyen kapcsolatot nem vállalok be, senkiért és semmiért. Most utólag könnyű okosnak lenni, már tudom, hogy azért maradtam vele még akkor is, mikor tudtam, hogy nem lesz jó vége, mert nem akartam hazamenni, mivel ott sokkal rosszabbul éreztem magam. Körülbelül erre mondják azt, hogy cseberből vederbe. :-(
Ez volt a kezdet, azóta megjártam már néhány pasival, ráadásul ez is az én hülyeségem ugyan, de én igen hamar tudom azt mondani valakinek, hogy szeretem. Néhány ilyen alkalom után megtanultam, hogy nem mindig jó, ha őszinte vagyok, még ahhoz sem, akiről azt gondoltam, hogy komolyabb dolgok is lehetnek köztünk!
Tehát Kata lakótárs nem szerelmes, sőt, a múlt héten épp azt mondta, hogy már unja a pasiját. Neki így jó, nekem nem lenne az. Nyilván nem vagyunk egyformák, hálistennek, hozzáteszem.
Na mindegy, nem is erről akartam írni, de ez lett belőle! A francba, pedig tényleg nem az volt a szándékom a bloggal, hogy majd itt jól kisírom magam meg ilyenek. Néha felszínre kerülnek ilyen dolgok is a régmúltból, pedig szeretném legalább valamennyire ezeket elfelejteni, de nem mindig sikerül az, amit eltervezünk, igaz? :-) Igyekszem nem keseregni a továbbiakban!
Kekec Miller, amire nekem most jelen pillanatban szükségem van (és az nem egy férfi, nem bizony!), az pedig nem más, mint 1. szeretnék holnap kisoroszlánt simogatni az állatkertben, mert megengedik, 2. masszázs, mert a vacak albérletes ágyam már kikészít! Hm, szólni kellene Balázsnak, hogy fogadjon! :-)
