Ezt pedig meghallgatjuk a kedvemért, mert ez például konkrétan egy olyan szám, amire iszonyat nagyot lehet bulizni meg ordítva énekelni, az a legszebb része az egésznek, amint üvöltesz, ahogy csak kifér a torkodon, hogy : "aaaaallllll night looong!"
Mai témánk (by Erdélyi Mónika, aki hálistennek most nyári szabadságra ment a tévé képernyőjéről a nyamvadt műsorával együtt, szóval, ő fejlesztette tökélyre ennek a két szónak a kiejtését, hihetetlenül jól tudom egyébként utánozni, amint kimondja), a spinning.
Az éppen aktuális téma boncolgatása tegnap elmaradt az ügyfelek igényeinek kielégítése miatt. Na, de majd most....
Szóval, két megállapítás így az elejére, kezdésnek.
Az első az, hogy én már évekkel ezelőtt hallottam a spinningről, mint sportról, mondjuk konkrétan úgy négy-öt éve, talán épp akkortájt indult el hódító útjára hazánkban. Megnéztem magamnak, mikor ilyesmit mutattak a tévében, de különösebben nem mozgatta meg a fantáziámat. A furcsa az egészben az, hogy az a sok ember, akinek megemlítettem, hogy járok ilyesmire, nagy százalékuk csak néz, hogy miről beszélek, mert nem ismerős nekik a dolog. Pedig valóban nem újkeletű és szerintem viszonylag el is terjedt már Magyarországon. Igaz, főként Pesten művelik nagyobb számban.
A másik része az egésznek pedig az, hogy jónényan az ellenzők közül, akik főként azt hangsúlyozták ki, hogy ez csak szobabiciklizés és otthon is művelhetném, azért megnéztem volna ezeket az embereket, amint végigcsinálják a keddi edzésünket., mikor "halálközeli élményben" volt részem. A négyesünk (Rita, Korcs, Ynga, én, általában így járunk együtt) tagjai közül hárman azért bírták, szerintem, mert rendszeresen tekernek, én meg bizonyos dolgokat nem adok fel, ami engem is meglep, hogy miért pont ezt nem, mondjuk?! De ilyenkor inkább előbb halok meg, minthogy feladjam. Így volt ez most is, félidőben hányinger tört rám, folyt minden pórusomból az izzadság, de azért sem. Előbb fordultam volna le magamtól a nyeregből, de nem szálltam le semmi pénzért. Tudom, hogy ez nem okos dolog, ha rosszul vagyok, hagyjam abba, nincs abban semmi, de kicsit bizonyítani akarta magamnak, hogy képes vagyok végigcsinálni. Sikerült is, igaz, szédültem rendesen, mire végeztünk, de aztán jobb lett idővel. De kezdjük az elején.
Vagy két hónapja történt, hogy Ynga rádöbbent, hogy ezt szeretné kipróbálni és el is ment néhány alkalommal spinningelni. Aztán, hogy megossza az élvezetet másokkal is, hogy ez mennyire egy jó sport, rákérdezett nálam is, hogy lenne-e kedvem. Éppen azon gondolkodtam, hogy jó volna megint valami kis mozgás az életembe, mert már hiányzik, úgyhogy igent mondtam. Persze, az égiek összeesküdtek ellenünk, mert nem értem oda időre az első alkalommal (köszönhetően Debrecen város meglehetősen ramaty buszközlekedésének). De aztán a kisasszony kitalálta, hogy most van akciós bérlet, és ő nagyon szeretne járni, legyek már a partnere. Mert egy bérlettel ketten tudunk mennii, a költségeket meg elfelezzük. Én meg "egyszer mindent ki lehet próbálni" alapon belementem. Mert miért ne? :)
Az első óránk Mátéval volt (mindjárt bemutatom az edzőket is), akkor ismertem meg Korcsot meg Ritát. Rita naaaagyon szép lány szerintem, meg kis kedves, Korcs, akit jobban szeretek az igazi nevén hívni meg lökött és megszállott (mert az ő élete a biciklizésből áll, mert jár maratonokra meg ilyesmikre). Szerinte én is az vagyok, mármint lökött, nem megszállott.
Aztán más alkalmakkor kipróbáltunk más edzőket is. Így most felváltva járunk:
- Mariannhoz, aki az első alkalommal, ahogy Ynga mondta, kisasszony tempót diktált, azt hittem elunom az életem akkor, még csak meg sem izzadtam rendesen, továbbá érte nem rajongok annyira, mert a legutóbbi alkalommal, mikor végeztünk, odajött hozzám, megfogta a bringám kerekét és megállapította, hogy langyos. Neki ebből az következik, hogy én nem használok ellenállást, pedig de. Aztán összehasonlította Korcs kerekével, ami már eleve esztelen egy ötlet, mert Korcs egy perverz állat ilyen téren (mondjuk, érthető a dolog, mert ő tényleg nagyon komolyan veszi ezt az egészet) és még jó, hogy forró a gumija, mikor úgy teker, mint aki se nem lát, se nem hall.
- Emőhöz, akinek, annak ellenére, hogy sportol nagy és lapos feneke van. Ő az, aki nem ismer meg minket maratonokon, még akkor sem, mikor ételosztás közben véletlenül épp tőle kérdezem meg, hogy milyen volt a pálya (a kendője nélkül nem ismertem fel, ha rájövök, hogy ő az, akkor nem biztos, hogy megszólítom, így sem lett belőle baj, mert a felismerés aprócska szikrája nélkül válaszolt). És ő az, akinél mindig része az órának a jump. Amikor kiállsz, leülsz, kiállsz, leülsz és ezt ismételgetve a végtelenségig. A kiállás az, amikor felállsz és úgy tekersz.
- Mátéhoz, akiről az első pillanattól kezdve azt hiszem, hogy amint elesik, abban a pillanatban kettétörik mindene, annyira nagyon vékony. De azért ennél valószínűleg szívósabb srác, mert például most hétvégén is indul maratonon, középtávon, ami pedig 55 km lesz. Szóval, mikor legutóbb Máténál jártunk, még a Hegyalja fesztivál előtt, elég rendesen meghajtott minket. Akkor azt mondtuk, hogy eddig ez volt a legkeményebb edzésünk. Háhá, csak azt hittük.... Egészen most keddig.
Bemegyünk, elhelyezkedünk, és akkor hajrá. Máté kiabál félpercenként, hogy adjál rá, mármint ellenállást. Rita a végén meg is jegyezte, hogyha minden alkalommal feltekeri, mikor kell, akkor egy idő után már nem lett volna hova. Máté meg csak kiabál. Bennem meg még élénken élt, hogy Mariann meggyanúsított a múltkor, hogy nem használom az ellenállást. Gondoltam magamban, most nagyon is fogom. Minden alkalommal, mikor Máté szólt, tettem még rá. Egy idő után már alig bírtam hajtani. Hálistennek, néha kiálltunk, úgy egyébként lényegesen könnyebb hajtani, iga,z ezek a kiállások tízpercesek voltak. Ez egy kurva kemény edzés volt és nem, nem tudtam volna kihagyni a csúnya szót, mert ha kihagyom, akkor közel sem azt a hatást adom vissza, mint ami akkor ért engem.
Egyébként a bőrön csillogó izzadság látványa elindított bennem egy gondolatot, ami meglehetősen szexuális jellegű, a lényeg az, hogyha még barna is a bőröd, mint nekem, akkor meglehetősen szexis a látvány. Legábbis a kézfejem meg a karom valami olyasmi volt. Az már kevésbé mondható kívánatosnak, hogy a szemembe folyt a homlokomról a verejték. Ezen is látszik, mennyire hajtottunk. Azért jól esett, így a végén, miután már nem szédültem annyira, ezt állapítottam meg. Legalább úgy éreztem, hogy megdolgoztam rendesen a leendő csinos hátsómért. :)
Ja, és tutira veszek magamnak egy kesztyűt, mert sokkal könnyebb azzal fogni a kormányt.
Hát ennyi. Ide meg egy linket a spinningről bővebben, hátha mást is érdekel.
Amiatt pedig kifejezetten rosszul érzem magam, sőt, odáig merészkedem, hogy azt mondom, kínosan, hogy nem tudtam azt, hogy mind az A-hanak, mind a Duran Durannak egy-egy száma Bond-film betétdal volt. Mindkét együttest meglehetősen szeretem, ezeket a számokat meg különösen is, a filmzenékről már nem is beszélve, de mentségemre legyen szólva, hogy a James Bond -filmekért viszont egyáltalán nem vagyok odáig. Tessen meghallgatni mindkettőt, mert jók! :)
Bon. Simon LeBon. Hihi. :)
