Tegnap este szépen elmentünk Beával kettesben, a Lovardába. Merthogy a pesti Godot Dumaszínházból volt itt nálunk vendégszerepelni néhány úriember, név szerint Bödőcs Tibor, Kőhalmi Zoltán és persze, Badár Sándor. Az előadás meg is kezdődött, csupán húsz percnyi késéssel, nem baj, kibírtuk és megérte várni! A terem zsúfolásig megtelt, ami márcsak azért is érdekes, mert az utóbbi időkben jónéhány koncerten és előadáson voltam itt, de egyetlen alkalommal sem voltak ennyien! Az este folyamán néhányszor Beára sandítottam a szemem sarkából, azt lesve, hogy milyen hatással vannak rá a hallottak és látottak. Ugyanis nem vettem volna a szívemre, ha egy olyan eseményre vonszoltam volna el magammal, amit nem élvez. De nem volt semmi okom aggódni, mivel, ahogy láttam, nagyon is értékelte a fellépőket. Utólag hangot is adott véleményének, az iwiwen is reklámozta még éjszaka a stand up-ot, szóval úgy tűnik, bejött neki a dolog. Ennek meglehetősen örülök, sőt annak meg pláne, hogy rábeszéltem, hogy a debreceni előadások alkalmával is tartson majd velem. Mivel havi egy alkalommal most már nálunk is van dumaszínház (október óta, szóval még tényleg gyerekcipőben jár ez a kezdeményezés), minden hónap első csütörtök estéjén. A közönség vevő volt a poénokra és a reakciókból ítélve, szerintem gyakoribb ilyen előadásokra is lenne igény. Meglehetősen hosszúra nyúlt az este, mivel majd két és fél órán keresztül szórakoztattak minket. Nagyon élveztem, hogy ott lehettem, és az este emléke még reggel is kísértett, mivel a melóhelyig vezető buszutat végigvigyorogtam, ugyanis újabb és újabb poénok jutottak az eszembe. Gondolom, néhányan hülyének is nézhettek emiatt, mikot azt látták, hogy az a csaj ott magában nevetgél, de nem számít!
Aztán az este folyamán szó esett még arról is kettőnk közt, hogy szerinted, Bea, meglehetősen személyes dolgokat árulok el itt magamról, mármint a blogban. Vajon ez nem gond-e számomra?! Valóban vannak nagyon személyes bejegyzések is köztük, de igazából ezeket bárkinek elmesélném, akiről egy kicsit is úgy érzem, hogy érdeklem, akár mint ember, akár, mint nő. Márpedig az a tény, hogy jópáran olvasnak, azt bizonyítja, hogy akadnak olyanok, akik kíváncsiak rám, legalábbis az, amit írok, érdekli őket. Ezért nem tehetem meg, hogy olyanokat irosgatok ide, amik szerintem unalmasak, mert, ha én annak találom őket, akkor nagy valószínűséggel más számára is azok lesznek majd. Régebben próbálkoztam naplóírással, de egy hétnél tovább egyiket sem tudtam folytatni, nemrég rájöttem, hogy ez valószínűleg annak volt köszönhető, hogy makacsul ragaszkodtam ahhoz, hogy egy naplónak feltétlenül arról kell szólnia, hogy az ember mit is csinált aznap. Mostanság, hogy felhagytam ezzel az elmélettel, már sokkal jobban megy az írás, a blogom elmúlt egy hónapja is ezt bizonyítja. Hamar unalmassá válhat, ha azt írnám le mindennap, hogy éppen mit műveltem az adott pillanatban.
Egyébként pedig igenis vannak bizonyos dolgok, amiket még azért én is túl személyesnek ítélek meg ahhoz, hogy itt beszámoljak róluk. Nyilván nem fogom majd megírni, hogy hány pasival is voltam eddig, kivel volt a legjobb vagy hogy miért is gyűlölöm annyira apámat. Nem, ezek nem titkok, mert ezekre a kérdésekre is vannak olyan emberek, akik tudják a választ, csak túl komoly dolgok ahhoz, hogy meséljek róluk a nagy nyilvánosság előtt. De ha meghívsz valahova iszogatni, akkor készséggel kitárom neked a lelkem! :-) Egyébként szóban bármikor szívesen beszélek ezekről is, bár, azt nem mondom, hogy bárkinek!
Ha jobban belegondolok, nekem nincsenek is titkaim. Mert minden egyes dolgomról tud valaki, legalább egy ember. És ahogy a mondás is tartja, amit már ketten tudnak (velem együtt kettő), az már nem titok többé!
Aztán itt van a tudatosság kérdése is, hogy mennyire figyelek oda arra, hogy miről és miként is írok. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem gondolkodom el bizonyos dolgokon, ám ez nem azt jelenti, hogy előre megszerkesztek egy bejegyzést, csak alkalmanként kigondolok bizonyos témákat. Azért ennyi előnyöm nekem is lehet! Bár az életben túlságosan is tudatos vagyok (hát valóban, rámférne némi lazítás!), ugyanakkor az írásnál ez nem mondható el rólam. Mint blogger (bocs, bloggerina, bár nem vagyok kibékülve ezzel a szóval) nem nagyon tervezek előre. Képzeld el, például, hogy tegnap éjjel 11-kor, a buszmegállóban, miután elváltunk, még a következő dolgokon gondolkodtam:
- ha most megtámadnának, mit tennék? (egyébként sokféle védekezési stratégiát lefutattam az agyamban, ám a helyes választ nem tudom),
- kiszáradt a szám, a fél karomat odaadnám egy kis üveg Sprite-ért!,
- élveztem a mai estét, jól szórakoztam, gyakrabban is kultúrálódhatnánk,
- ha hazaérek rögtön betermelem azt az ananászkonzervet, amit még délután tettem be a hűtőbe, mostanra már jó hideg lehet (mellesleg rém finom volt),
- holnap megint elalszom majd bent, mert most sincs elég időm, hogy kellőképp kipihenjem magam (aztán reggel a fáradtságomat ellensúlyoztam némi energiaitallal, ennek következtében a mai napon én voltam A CÉG legfrissebb és legfittebb dolgozója),
- és még az is eszembe jutott, hogy írni kellene azokról is, amikről ma este beszélgettünk, mert szerintem megérnek egy post-ot. Tehát, a téma végülis már tegnap az eszembe ötlött, ha ez tudatosságnak számít, ám legyen, vállalom!
Azon pedig senki se csodálkozzon, hogy egyszerre ennyi dolog jár a fejemben (és amikor azt mondom, hogy egyszerre, azt komolyan is gondolom), mert ugyebár nő lennék és azt meg mindenki tudja, hogy mi képesek vagyunk ugyanakkor több dologra is koncentrálni. Én meg ráadásul még valami különleges képességgel is megvagyok áldva, hogy ennyi mindenre figyelmet tudok fordítani egyazon alkalommal!
Szóval, hirtelen most csak ezek jutottak az eszembe, ma este, és úgy látom, hogy már megint túl sokat pofáztam, pedig minden egyes alkalommal, mielőtt belekezdek az írásba, megfogadom, hogy ma aztán tényleg visszafogom magam. Hát na, ez most sem jött össze! De gondoltam érdekel, hogy mi a véleményem ezekről a kérdésekről. Ez most amolyan fiktív levélfélére sikeredett, annyi különbséggel, hogy te létező személy vagy és nagyon jól tudom, hogy mások is olvassák majd, de ez most jó ötletnek bizonyult, hogy neked címzem a bejegyzést. Ne, ne köszönd meg, nincs szükség rá! :-) Örülök, hogy jól érezted magad tegnap, sőt, láttam, hogy kifejezetten élvezted az estét! Ez jó, ez naaaaagyon klassz!
Ezért most a ma esti számokat is neked küldöm elsősorban, nem tudom emlékszel-e majd rájuk, mivel mindkettő elég régi és te még igencsak kisjány voltál, mikor ezek slágerek lettek! Viszont hallgasd meg mindkettőt!
Ez itt szerintem a legislegjobb az összes Cyndi Lauper - szám közül. Egyszerűen iiiimádom!! Perverzitásom fokát mutatja az is, hogy képes vagyok egymás után tízszer is meghallgatni! :-)
Ez pedig szintén nem egy tegnap készült dal, de ezt is nagyon szeressük, főleg, mivel nosztalgikus emlékeket ébreszt bennem! "Amikor én még fiatal voltam ...." :-)
