Szerda éjjel meghalt a nagyapám, anyám apukája. Itt már írtam róla nemrég, így most nem akarok a részletekkel foglalkozni. Egy hete került kórházba, azóta nem tért magához a kómából. Amikor anyám már negyedik napja mondta azt nekem, hogy még mindig nincs magánál, akkor már sejtettem, hogy nem fogom többet látni. Mocskos egy dolog, de elképzeltem, hogy mi lesz majd, ha meghal. Rettentően szégyelltem magam, mert arra jutottam, hogy nem fogok tudni sírni. Egyszerűen nem ment, kicsit meg is döbbentem azon, hogy az utóbbi időkben, hogyan is válhattam ennyire érzéketlenné. Aztán tegnap épp a konyhát takarítottam, mikor anyám hívott, este hatkor. Amikor pedig rögtön azzzal kezdte, hogy sajnos nagyon szomorú hírt kell közölnie, akkor már tudtam. Egyáltalán nem akartam, hogy folytassa, minden porcikám tiltakozott az ellen, hogy kimondja azt, amit nem akartam hallani. Mert úgy van ez, hogy, amint kimondod, rögtön valósággá válik. Amíg nem hallod azokat a bizonyos szavakat, addig bármi másra is gondolhatsz, ami rossz még esetleg történhetett. De aztán anyám megtette: "Papa meghalt!" És rögtön valósággá váltak az addigi ijesztő gondolataim. Abban a pillanatban már reszketni kezdett a hangom. Aztán mikor befejeztük a beszélgetést elkezdtem zokogni. Kár volt attól korábban félnem, hogy nem fog ez nekem menni! Akkor talán még azért nem sikerült sírnom, mert nagyapám még élt, de most, hogy megtörtént, már minden megváltozott bennem is. Aztán sírtam tovább a konyha takarítása közben is, néha leültem a padlóra és gondolkodtam egy sort. Milliónyi emlék jött elő vele kapcsolatban. Néhas abbahagytam a zokogást, de csak azért, hogy aztán újult erővel törjön ki ismét belőlem. Folytattam a zuhany alatt is és az ágyban, ennek következménye, hogy reggelre szörnyen dagadt szemekkel ébredtem.
Az jutott eszembe, hogy sok-sok éve már, hogy utóljára azt mondtam neki, hogy szeretem. Remélem, anélkül is érezte, hogy mennyire szeretem, hogy említést tettem volna róla.
Aztán meg arra gondoltam, hogy igazából semmi olyat nem tettem, ami miatt büszke lehetett volna rám nagyapám. Nem szültem neki dédunokákat, félbehagytam a főiskolát és egyebek.
Reggel még az is eszembe jutott a buszon, hogy soha többet nem kér már meg arra, hogy hozzam be neki a postaládából az újságot, hogy elolvashassa a sporthíreket. Erre a gondolatra megint elkezdtem könnyezni.
Mostanra már hatalmas ürességet érzek belül, csak azt nem értem, hogy az, ami nincs, az hogyan fájhat?
A melóhelyen nem mondtam el senkinek sem. Nincs szükségem arra, hogy azok az emberek, akik csak rosszindulatból és pletykálásból állnak ki most még velem is foglalkozzanak. Egyiküket sem érzem elég közel magamhoz, így inkább nem osztanám meg velük a bánatomat sem. Többen meg is jegyezték, hogy ritka szarul nézek ki. Vajon miért?!
Ez a szám pedig mindent elmond arról, hogy mi zajlik most a lelkemben. Nem nagyon hallgattam azelőtt ilyesmit, de mivel valakinek ez kedvence, belehallgattam a zenéjükbe. Kifejezetten tetszett. Ez a dal pedig oly szép! De most szólok, hogy huszonhét perces, viszont érdemes legalább pár percet rászánni!
Aztán aznap éjjel, mikor nagypapám haldoklott, én épp a Jazz-ben dorbézoltam, szóval akkor elveszítettem még valaki mást is. Akivel valójában sosem találkoztam, de szerettem volna megismerni. Azt hittem még haverok is lehetünk. A saját felelőtlen és meggondolatlan viselkedésemen múlt, hogy erre a találkozásra már valószínűleg sosem kerül sor. Egy aprócska dologból csináltam hatalmasat. Elég lett volna, annyit írnom az illetőnek, hogy "Semmi gáz! Majd bepótoljuk máskor!", de nem, én rettenetes csalódásomban, hogy nem találkozhatok vele aznap este, inkább írtam egy nem túl kedves, lebaszós smst. Mindezt úgy, hogy tényleg semmi közünk egymáshoz, tehát nem volt jogom ahhoz, hogy megbántsam. Éjszaka már rettenetesen bántam a dolgot, de kiderült, hogy ez a bizonyos személy is zokon vette az üzenetemet, hozzáteszem, jogosan. Most már hiába próbálok bármit is, úgy tűnik hajthatatlan, pedig csak annyi a bűnöm, hogy nem számoltam tízig, mielőtt írtam volna neki. Azóta ritka szarul érzem magam, ehhez jött még pluszba nagypapám halála , szóval ez az elmúlt két nap iszonyatosan rosszul sikerült.
