Az elmúlt bejegyzések mind amolyan filozofálós-kesergősre sikeredtek kissé, érzésem szerint. Viszont az elmúlt hétvégén, illetve öt napban megvilágosodtam,szóval most szólnék,hogy vége a szar időknek.

A megvilágosodásban ezúttal szükségeltetett valaki másnak is a személye, aki a segítségemre volt abban, hogy észerevegyek néhány olyan dolgot, amiknek a létezéséről eddig igyekeztem tudomást sem venni. Mert ugye, úgy van az, hogyha valamilyen problémáról nem beszélünk, akkor az kicsit olyan, mintha nem is létezne.

Így voltam ezzel én is, bár voltak sejtéseim bizonyos dolgokat illetően, ám amíg nem akadt valaki, aki felvetette volna ezen problémák meglétét, addig igyekeztem úgy tenni, mintha ezek nem is okoznának semmiféle gondot.

Viszont egy igen hosszúra nyúló kétnapos beszélgetésnek köszönhetően kénytelen voltam néhány nem túl kellemes "aprósággal" szembesülni.

Igen rövid időn belül, a másik fél megállapította rólam, hogy: a. megfelelési kényszerem van, b. anyakompexusom is van, és c. szeretetéhségem is van. Most mondhatnám, hogy nagyon alaposan melléfogott, mikor megpróbált kianalizálni, viszont az az igazság,hogy cseppet sem tévedett. Mindhárom problémával küzdöm, mégha ezt igen gyakran titkolni is próbálom!

Sajnos, ez van. Úgy tűnik, igen problémás egyén vagyok. Szóval, vagy megszoksz, vagy megszöksz, akár ezt is mondhatnám annak, aki egy kicsit is közelebb kerül hozzám!

A fenti dolgok közül egy is elég lenne más emberek számára, hogy megnehezítse életüket, nekem az izgalom kedvéért ezekből mindjárt három is jutott! Ja, és akkor még nem is beszéltünk azokról a problémákról, amik esetlegesen még felszínre sem kerültek!

Egyébként az elmúlt napok eseményei a következőek voltak, illetve nem voltak:

 - vasárnap nem voltam a nyíregyházi vadasparkban, holott tervbe volt véve. Nagyon úgy tűnik, hogy a közeljövőben már nem is jutok el oda, asszem' erre mondják, hogy "ember tervez, Isten végez". :-D ,

 -kiderült számomra, hogy a "kedveljél, mert pofánbaszlak!" kifejezés még akár kedvesen is hangozhat, attól függően persze, hogy ki az, aki mondja,

 -megkaptam életem egyik legkedvesebb levelét, a wiwen keresztül, ami márcsak azért is nagy szó, mert igen sok levelet kaptam már életem során, ráadásul ez konkrétan a "hé seggfej!" megszólítással kezdődött (igen, jól sejtitek, az előző pontban szereplő illető volt a levél írója, aki egy átmulatott részeges-mámoros este után hazatérvén volt oly drága és írt  nekem, amin egyébként tökre meghatódtam (a levélen is és a gesztuson is)), mert igen, érzelgős seggfej vagyok!,

 - az elmúlt négy napban többet káromkodtam, mint az előző négy évben összesen. Eddig a szar, bazmeg és kurva szavakon kívül nem nagyon használtam mást, viszont most kiderült, hogy azért tudok én, ha kell! Csak nektek, csak most, elárulom, hogy valójában jólesett csúnyán beszélnem. Viszont továbbra is igyekszem a látszatot fenntartani, miszerint úrinő lennék vagy mi, tehát nagy nyilvánosság előtt visszafogom majd magam káromkodás terén! :-) Mondjuk, azért ezt most könnyebb volt leírni, mint a későbbiekben betartani! :-)

 - a szonbati (a továbbiakban a hasonulás miatt direkte így fogom írni) és vasárnapi napok folyamán pedig igen tartalmas csevejt folytattam valakivel, aki jelen pillanatban, azt kell, hogy mondjam, hogy jobban ismer mint bármelyik családtagom és  környezetemben lévő ember.

Néha onnan érkezik segítség, ahonnan a legkevésbé várod. Ő volt most nekem a múlt hét legkellemesebb csalódása egyébként, ezért ez a szám most neki szól! :-)

Viszont itt és most, be is fejeztem a nyáladzást és ömlengést róla, mertha véletlenül idetalálna tévedni, blogot olvasni, még elmondana mindennek, mert, amúgy meg igencsak antiszociális ember hírében áll az illető. :-)

Mellesleg találtam magamról egy egész normális képet (valójában azt gondolom, hogy egyik legjobb kép, ami valaha is készült rólam). Ezt ígérem, még a hét folyamán beszkennelem és kiteszem majd ide, a ti nagy örömötökre! :-)

Figyelmes szemlélők felfedezhetik majd rajta a szemöldökömben lévő piercinget, ami azóta már, sajnos nincsen meg. Itt jegyezném meg Ynga, hogy iszonyatosan perverz vagyok ilyen téren, mert kifejezetten élveztem, mikor átszúrták a bőröm (hasonlóan élveztem a tetoválásokat is). Na jó, úgy látom, ez megér egy újabb bejegyzést! :-)

Estére pedig őt szeretném az ágyamba, meg még az elkövetkezendő hetekre is maradhat, ha akar. Éjszaka magamhoz ölelném, néha megsimogatnám a bundáját és mondanék neki kedveseket is. Reggel aztán megetetném, elvinném sétálni, majd egész nap játszanánk. Így élnénk mi kettecskén ... Akarom őt, az az igazság! :-)

Tehát, ha valaki megtudja szerezni számomra Knutot, a berlini állatkert jegesmaciját, akkor annak az embernek örök időkre lekötelezettje leszek!

Mondjuk, félek, hogy egy idő után már nem lenne neki elég nagy az ágyam, sőt, valószínűleg a szobám sem! :-)