Már jó ideje elhatároztam, hogy meglátogatom Zlata barátnőmet, aki nemrégiben szült. Na jó, valójában már elég régen, mert öt hónap igenis nagy idő. De mostanáig nem tudtunk olyan időpontot keríteni, ami mindkettőnknek jó lett volna. Találkoztunk mi, az elmúlt hónapok során, de mindig voltak körülöttünk mások is, úgy meg valahogy nem volt az igazi. Most viszont megbeszéltem ex-munkatársammal, Jocival, hogy akkor pénteken meglátogatjuk végre őket. Már hetekkel korábban beszereztem a babának szánt ajándékokat, néhány babaápolási termék formájában.
Pénteken, munka után találkozás Jocival, és irány Zlatáék. Útközben kiderült, hogy hosszúhajú barátom egy hete metálbandát alakított, két másik cimborájával egyetemben. Joci valamikor régen már játszott egy együttesben, dehát az még jócskán a tízes évei végén volt. Most meg már, azért csak 32 éves. Szóval, előszedte szépen a dobszerkóját és mostanság szorgalmasan gyakorolgat. Csak még éppen az énekesüket keresik. Nem bánnám, ha hirtelen nekem is támadna egy ilyen gondolatom, hogy na, akkor most én ezt fogom csinálni az elkövetkezendő időkben, legalább kitölteném valamivel unalmas hétköznapjaimat. Szóval, megérkezés barátnőmékhez, aki már az ajtóban azzal fogad, hogy "Kriszti, már kikészítettem neked ruhákat!", én erre "mi bajod van?, ö "tudod, megvettem ruhákat Lukas előtt, most meg nem hordom őket". Igen, nagyon furi akcentussal beszél amúgy, elég nehéz visszaadni így, írásban. Á-zik folyamatosan, de úgy, hogy állandóan mosolyognom kell, ha őt hallgatom. Amikor meg azt mondja, hogy "jáj!", hát akkor meg iszonyat aranyos. Na mindegy, amúgy jó csaj, szeretem nagyon! :)
Na basszus, szóval gazdagabb lettem öt szoknyával (mellesleg, azért nem érdekel különösebben, hogy más ruhái, mert kurvajó cuccok, meg mondjuk egyszer sem vette fel őket a csajszi) meg két nadrággal. Merthogy egy alkat vagyunk amúgy, nagyjából. Mindketten magasak vagyunk és csinosak. ;) Csak ő sportosan erősebb kicsit csípőben, én meg nőiesen. Aminek, valljuk be őszintén, a fenekem látja kárát, cseppet! :)
És akkor, ott volt a kis trónörökös, Lukas, aki komolyan mondom, hogy a világ egyik legszebb és legboldogabb babája, ami nem is csoda, mert a szülei imádják meg tényleg sokat is foglalkoznak vele. Zlata átadta nekem a kis drágát, hát ahhoz képest, hogy még csak nyolc kiló, tíz perc után már azt hittem, hogy leszakad a karom.Még másnap, szombaton is elég rendesen fájt. Az első percben elénk tették a szlovák körtepálinkát, muszáj volt kétszer is innunk Lukas egészségére. Aztán következett a szintén szlovák, főtt, füstölt kolbász, finom, puha, friss kenyérrel meg uborkával. (Mondom, hogy tiszta bolond ez a nő!). Azt meg mondjuk már megtanultam náluk, hogy hálistennek, nem kell szabadkozni, úgyhogy rávetettük magunkat a kajára és ettünk. Közben meg összevissza fényképeztünk, mert ki nem hagytam volna, hogy ne vigyem el a gépet és ne csináljak sok-sok képet!Tehát, ha majd készen lesznek, akkor esetleg ti is láthattok néhányat közülük.
Jó volt náluk, tényleg élveztem. Csak aztán muszáj volt elbúcsúzni tőlük. Akkor történt az a bizonyos találkozás a házuk előtt, Csöpivel. Kicsit hülyén éreztem magam, ő igazán dekoratív, nagyvilági nőnek öltözve, én meg a kis oldaltáskámmal, bakancsban, farmerben. Mindegy, ez már így alakult! :)
És hát Zlatáékról jutott eszembe, hogy gyereket akarok. Illetve nem. Vagyis igen, de nem úgy.
A lényeg az, hogy ilyenkor, mikor kisbabák vagy egészen kicsi gyerekek közelébe kerülök, akkor mindig hevesen fellángolnak bennem az anyai ösztönök, és rájövök, hogy nekem most azonnal kell egy gyerek. Egyébként máskor nincsenek ilyen érzéseim, ami megmondom őszintén, néha egy kicsit zavar is.Mert azért már csak 27 éves vagyok (sőt, idén már 28 leszek) és azért ez gyanús kissé, hogy még nem vágyom annyira egy gyerek után. Nem ketyeg a biológiai órám vagy mi?! Ez normális?
Azt mondjuk be kell látnom, hogy: 1.: kinek szüljek? Mert azért, azt szeretném, ha a gyerekemnek lenne majd apja is. 2.: hova? Albérletben lakom, haza meg a büdös életben nem megyek a gyerekemmel. 3.: miből? Hát igen, némi anyagi háttér nem ártana egy gyerekhez. Vagyis jelen pillanatban abszolút nem adottak a körülmények a babaprojekthez, sajna. Úgyhogy mostanában nem valószínű, hogy szülnék. Ja, tényleg, ha már itt tartunk! Rettenetesen félek a szüléstől, nagyon, de nagyon. Nem akarok szenvedni! :(
A nevemről meg annyit, ha már megígértem ezt is, hogy elmesélem, hogy miért nem szívlelem a Krisztinát, hogy apám eddigi életem során mindig így szólított, ha nem tetszett neki valami. Azt meg azért meg kell vallanom, hogy neki általában, soha, semmi nem tetszik, tehát elég gyakran hallottam én azt, hogy Krisztina. A furcsa pedig az, az egészben, hogy azóta is csak azok mondják így a nevem, akiknek nem tetszik valami velem kapcsolatban, vagy haragszanak rám. Egyébként is olyan rideg és kemény név, szerintem leginkább egy női börtönőrhöz illenék. Ennyi. :)
Most pedig lassan készülődnöm kell, mert megyek vissza az albérletbe. Hurrá! :( Nem jó ott nekem, nagyon nem szeressem mostanság. :(
Jó sokat pofáztam már megint! Néha rámjön! :)
Mellesleg most már kint vagyok Nefi linkfalán is (ezért most már bevallhatom, hogy végrevégrevégre!), ami megintcsak gondolkodásra késztet. Vajon ennyire meghatották volna az utóbbi napok bejegyzései, hogy úgy gondolta, megérdemlem végre, hogy kikerüljek oda?! Ez már csak így megy, az egyik levesz a blogajánlóból (Razide), a másik meg kitesz oda (Nefi). Mondjuk, azért így nem is jártam olyan rosszul! :)
