Azok a helyek, ahova elfogok jutni, legalábbis szándékomban áll, mindenképp:
Írország, mert:
- ír zene, ami valami eszméletlen jó,
- ír kávé, ami isteni finom, sajnos a sör továbbra sem érdekel, :(
- minden tiszta zöld és szikla, amerre csak nézel, és ez olyan szép,
és nem utolsósorban az ír mesék, fantáziavilág, a törpék, tündérek, koboldok világa. :)
Meg persze, tegyük hozzá, hogy a U2 is ír, és a Boyzone is (tinikorom nagy kedvencei, igen, nekem is voltak ilyen botlásaim).
Svájc, mert:
- a hihetetlenül szép tájak miatt (amikor bejön az oldal, akkor középen az általános képek címszó alatti dolgokat nézegessétek meg, szívfacsaróan gyönyörűséges helyek),
- a csoki, természetesen,
- meg, ha már ott vagyok, akkor szándékomban áll hegyet is mászni, meg megnézni a Milka csokihoz tejet szolgáltató bocikat.
Spanyolország, mert:
- mert, ha valaha lesz saját lakásom, házam, villám, akkor tuti, hogy mediterrán stílusban rendezem majd be, mert jelen pillanatban ez áll hozzám a legközelebb,
- mert tetszik a mentalitás, ez a szieszta dolog nem is olyan hülyeség amúgy,
- a spanyol konyha természetesen, fiiiiiinom nagyon. :)
Auszrália, mert:
- látnom kell a sidney-i operaházat élőben,
- mondanom sem kell, hogy a tájak miatt is,
- meg Ausztrália valami miatt, mindig is vonzott, az okát magam sem tudom pontosan.
Hát ennyi, ez a négy hely most a legfontosabb számomra. Persze, ha valaki hozzámvágna egy Törökországba szóló jegyet, nem dobnám ám ki a szemétbe! :)
Bár, nem egészen a posthoz illő téma, de meg kell hogy mondjam, hogy nem tudom kellőképpen tolerálni azon emberek, enyhén szólva is teátrális viselkedését, akik csak azért kezdeményeznek velem beszélgetést az utóbbi időben, az msnen, mert nekik ritka szar hangulatuk van épp, és akkor már miért ne legyen rossz másnak is. És úgy tűnik, én megfelelő alanynak bizonyulok erre a célra. Őszintén szólva, a hócipellőm tele van azzal, hogy gyanútlanul beszélgetek az illetővel, majd, szinte menetrendszerűen, öt percnyi csevej után elkezd baszogatni, holott okot nem adtam rá, majd a képembe vágva (képletesen persze) valami egyáltalán nem kedveset, kilép a beszélgetésből. Mostanra már megtanultam, legalább egy kissé ignorálni az ilyenfajta dühkitöréseit, de meg kell hogy mondjam, bármennyire is a szívem csücske is volt eddig az úriember, mostanra kezdi elveszíteni ezt a státuszt, ami tudom, hogy őt különösebben nem érdekli, de az utóbbi napokban már kezdek félni a vele való beszélgetésektől. Eleinte felzaklattam magam, mikor a saját szar, világvége, embergyűlölő hangulatát megpróbálta rám is kivetíteni, tegnapra már ott tartottam, hogy mikor ismételten véget vetett a beszélgetésünknek (röpke pár perc után), már csak mosolyogtam és a fejemet csóváltam, hogy "ez kész". :(
