Izzadtan, mocskosan, büdösen, de legfőképpen fáradtan, este fél kilenckor megérkezett a vonatunk a Nagyállomásra. Ami pedig az előtte lévő két napban történt:

alig másfél hónapja dolgoztam még csak a cégnél, amikor Gizmo már megkérdezte, hogy lenne -e kedvem majd július végén rendezőként résztvenni a Zemplén-maratonon. Én meg persze, hogy igent mondtam. Utazás, emberek közt lenni, temészet, hegyek, meg izgalmas bringás maraton. Nem is kellett több, rögtön igent mondtam. Gizmo beszervezett engem én meg beszerveztem Yngát, aki szintén nagyon lelkes lett, amint meghallotta, hogy van ilyesmire lehetőség. Időközben kaptunk a szervezőktől mindenféle emaileket, hasznos tanácsokkal, beosztással. Yngával úgy gondoltuk, hogyha már ilyesmire megyünk jó lenne valami izgalmat is látni, és talán nem szeretnénk a központban lenni, ahova beosztottak minket. Ennek érdekében írtam vagy két üzenetet a szervezőnknek, aki konkrétan értünkvolt felelős, ámde nem válaszolt egyik levelemre sem.

Megkezdődtek az előkészületek a múlt héten, sátor elkérése öcsémtől, aki csak fővesztés terhe mellett volt hajlandó ideadni a kétszemélyest, és a "ha bármi baja lesz vagy egyetlen része is hiányzik, neked annyi" mondattal bocsátotta csak a rendelkezésemre.

Kurva jó volt mondjuk egy kétnapos programot úgy kezdeni, hogy bemegyek a nagymamámhoz a sátorért, mire ő elkezdi nekem azt mesélni, hogy a nagypapám áprilisban, a halálos ágyán, mikor magához tért egy hét után a kómából, az unokáit szerette volna látni. És engem hívott először. Mama sírt, én könnyeztem, úgyhogy komolyabb dolgok elkerülése végett inkább sietve távoztam a helyszínről.

Aluljáróból feljöve a retikülöm úgy döntött, hogy önállósítja magát és leszakadt a pántja. Az állomásra megérkezve Zolika barátnője bemutatkozott, nyújtom a kezem, erre kiborul az addig a kezemben szorongatott, leszakadt pántú táskám. Ki a földre a szempillaspirál, papírok,minden vacak. Na, jól keződik, gondoltam én.

Megérkezett Ynga szépséges szalmakalapjával, mely Görögföldről származik. Hónom alá kaptam a sátrat és irány a vonat.

Embert én még olyan elegánsan, kecsesen nem láttam ülni, mint Yngát akkor, ott a  vonaton, egyenes derék, hát, szép kéztartás. Mindig dicsérem egyébként, de hát, ha van mit....  Szóval, ha akkor előrángathattam volna a vonat valamelyik fülkéjéből, mondjuk Tizianót, akkor megteszem, hogy lefestethessem vele a kisasszonyt. Így akkor most ő lehetne a Kalapos hölgy.

Nyíregyen átszállás, elszaladás a boltba, méregdrága áron sörvásárlás. Másik vonatra vissza, összesen kétórányi utazás után megérkeztünk Mezőzomborrra, ahol már igen sokan gyülekeztek a szervezők-rendezők közül. Van különbség köztük, a szervező a rendező felett áll a hierarciában, és bár a rendező is nagyon jól hangzik, azért annyira komoly dolgokat, feladatokat nem takar  a megnevezés.

Kiderül, hogy kellemes kis sétát teszünk a kempingig, ami a szomszéd helységben, Mádon található. Nekem 4-5 kilométer gyaloglás manapság már meg sem kottyan, de ha mindezt tűző napon kell megtennem...

Lassú menetben megérkeztünk Mádra, a kempingben klikkesedtünk és félrevonultunk a  többiektől, felverni a sátrainkat. Mivel Gizmo és Gyuri nem hoztak ilyesmit, így leszerveztem nekik, hogy akkor felverhetik az enyémet. Végülis ezért vannak a férfiak, legalább ennyi hasznuk legyen már. 

Kenny sátra (aki egyébként lány), volt a legkisebb, de mégis azzal volt a legtöbb kínlódás, mert valami ősrégi darab volt és nem lehetett olyan egyszerűen felállítani. Valójában lebegett a föld felett, mire kész lett, csak két tartórúd szögezte a földhöz. Papír is lett kitéve rá, hogy ez a  Kennyy-lak és VIP.

Mayáék sátra meg a szerelembarlang meg kéjlak elnevezéseket kapta meg.

Sátorállítás után le a közeli tóra, ahol is a strandra ingyen mehettünk be és bár, nem tudok úszni, azért igen sok időt töltöttem a vízben. Tiszta hínár meg koszosvízszagú lettem, de ebben pont ez a szép...  Ja, és mivel elfelejtettem, hogy lesz tólátogatás, így nem pakoltam fürdőruhát sem, de azért ügyesn megoldottam adolgot (Gizmo kölcsönadta a rövidnadrágját, amiről az első másodpercben, ahogy víz érte, kiderült, hogy teljesen átlátszik vizes állapotában). Kenny felajánlotta ugyan az egyik bikinifelsőjét, ami nagyon kedves volt tőle, de mivel a drágámnak, khm, jóval kisebb a cicije, mint az enyém, így nem éltem al ehetőséggel.

Láttunk kutyaúsztatást a vízben, a dobermannt aztán visszazárták a ketrecébe (mekkora szívás szegény állat részéről), fényképeztünk sokat. Tanultam kicsit úszni, de amit elméletben tökéletesen tudok, azt egyEnelőre gyakorlatban még nem tudom végrehajtani, sajnos. Eh.

Néha kifeküdtünk, kiültünk a partra megszáradni, aztán vissza a vízbe. Kenny olyan tökéletes "béjváccsos" hajdobálást képes produkálni, hogy öröm volt nézni. Lebukik a víz alá, majd kiugrik belőle, miközben hátraveti a fejét. Simán felülmúlja Pamela Andersont. Hatig kint döglödtünk a  parton, készült rólam alattomban kép, amin már már azt mondom, hogy mintha szépnek tűnnék (mindenestre az megállapítható, hogy senkinek nincs olyan gyönyörű szeme, mint nekem, bizony).

Aztán sajnos, vége szakadt a mulatságnak, mert kicsit dolgozni is kellett. Parkolószalagozásra jelentkeztünk négyen. Mivel tavaly is Gizmo volt a felelős érte és nagyon jól végezte a munkáját, így még hárman csatlakoztunk hozzá és irány, ki a pusztába (magyarul: a szarból építettünk várat). Azt mondták, hogy nem vesz majd ennyi időt igénybe, de mégis, mert majd két és fél órán keresztül vacakoltunk  vele, és a végére már nem is volt annyira élvezetes a dolog mint amilyennek kezdetben tűnt. Hordtuk a követ a kijelöléshez, tisztára, mintha valami fegyházban lettünk volna. Aztán kiszállingóztak hozzánk a többiek is, mert épp a kajához indultak. Mi is készen lettünk lassan és mentünk fincsi gulyáslevest enni. Amiről kiderült, hogy nem is fincsi, mert sótlan és vízízű. De közben mégis jólesett, mert meleg volt és ez már hiányzott a gyomromnak. Zolika volt oly óvatlan ,hogy átvette az ételosztó merőkanalat valakitől és bár,ordítottunk, hogy hagyja már ott az embereket, mivel legalább ötvenene beálltak hozzá a sorba, nem, ő kedvesen kérdezgette mindenkitől, hogy mit szeretne inkánb a levesből, husit avagy levet-e.

Miután mindannyian túléltünk egy komolyabb szúnyoginváziót, visszavonultunk táborhelyünkre italozni. Volt a melóhelyről eltulajdonított vörösborun k(ez az én kedvemért), némi sör és egy üveg ukrán vodka is. Miután azonban kiderült, hogy vodkát senki sem akar inni Kennyn kívül, így azt félretettük máskorra. A borom sem lett elfogyasztva, lévén, hogy nagyon fura, de olyan szörnyen komoly ihatnékja senkinek sem volt. Így aztán mindössze annyi történt, hogy leterítettünk két plédet, mindenki ráfeküdt, egymás hegyén - hátán hevertünk és ment a hülyeség.

Esti mese helyett volt esti dalocska, "sátánmetál! éjjáó!" kezdetű. Kenny befeküdt mellém, de addig izgett-mozgott, míg a rasztahaja teljesen rámkerült és már szúrt is. Nem olyan jó az.

Koránfekvés, mert másnap koránkelés volt kilátásban. Nem vittem magammal hálózsákot, mert "negyven fok lesz, katonai hálózsák és ebből kifolyólag 25 kiló meg hatalmas és plusz még rettentő meleg is". .Aztán persze majd megfagytam, így Gyuri beadott nekem egy plédet, amivel életet mentett. Ynga szétterpeszkedett a sátorban, én az oldalához szorultam, ha olykor rosszul fordultam, akkor  acsajszi térdeit éreztem a hátamban.

Folyt. köv. holnap.

És Ádám, tényleg fosom a szót, jól mondtad. :)