Az van, hogy császárszalonnát eszem épp friss kiflivel, úgyhogy jó lenne, ha egyetlen ügyfél sem zavarna meg ezekben az örömteli pillanatokban.
Meg az is van, hogy elhatároztam, hogyha valaha arra vetemedem, hogy hajlandó leszek közönség előtt énekelni, annak ellenére, hogy bár hangom akad, de szerintem nem feltétlenül jó (a fenébe! biztosan nem véletlenül voltam öt évig énekkaros), tehát akkor 101 %, hogy eléneklem Bruce Dickinson Tears of the dragonját. Rettentően beletudnám élni magam, csinálnék olyan mozdulatokat is előadás közben, mint amiket a fiúbandák tagjai is szoktak, mikor arról énekelnek, hogy „annyira hiányzol” és „gyere vissza hozzám”. Na, ilyenkor tárják szét kétségbeesetten karjaikat, meg szorítják szívükre a kezüket. Érzem én, hogy nekem is menne ugyanez.
Aztán meg, Berni olyan szerelmes, mint a csacsi. Mondjuk, megértem,egy ilyen férfiba én is az lennék (és nem véletlenül írtam férfit, pasi, csávó és egyéb szinonimák helyett). Nem mintha tetszene külsőre, mert nem, de egyébként pedig …..Reggel itt lelkendezett, mesélte a fejleményeket, nekem meg boldogság töltötte meg a szívemet, esküszöm, hogy az volt, nem valami esetleg arra hasonlító érzés. A szép a dologban az, hogy viszonzásra találtak az érzései. A csajszi pedig engedélyezte egy neki küldött sms közzétételét, addig puhítottam. Mert ez olyan, hogy muszáj! Na, így hangzik: „Hölgyem! Ön teljesen levett a lábamról! Kérek engedélyt az udvarlás megkezdésére!” Hát nem szép? :)
Tegnap túléltem egy spinninget is, ami azért említésre méltó dolog, mert már jó ideje nem voltam edzeni, mivel az elmúlt hetekben felújították az A1-et, ahová járunk, én meg máshová nem mentem el időközben tekerni. Így esett, hogy tegnap este több, mint másfél hónapnyi kihagyás után, ismét „nyeregbe szálltam”, Ynga oldalán. Velünk tartott még Korcs és Geri is, akik nem szégyellnek férfi létükre ilyen sportot űzni (mondjuk, nekik még kifejezetten előnyös is, ha már maratonokra járnak). Egy idő után, éppen kezdtem azt hinni, hogy vége a mai órának, amikor kiderült, hogy nem, mert még csak a felénél járunk, ennek a hírnek nem nagyon örültem, mert pont kezdtem magam rosszul érezni. Nagyon elszoktam a spinningtől, ennél azért sokkal jobban bírtam a hajtást. Aztán óra végén szerencsére mások is úgy nyilatkoztak, hogy kemény edzés volt, így kicsit megnyugodtam, hogy csak részben velem volt a gond.
Befestettem a hajam, nem volt olyan vidám dolog este tízkor hajat mosni, de úgy voltam vele, ha már egyszer kigondoltam, hogy nekem most barna hajam lesz, akkor véghez is viszem a tervem. Így aztán spinning után zuhany és a festés következett. Mivel még viszonylag rövid a hajam, így egyedül is képes voltam befesteni. A festékre, amit vettem, azt mondta az eladónéni, hogy speciális, mert kifejezetten sötét hajra fejlesztették ki, hogy mindenféle szivatás meg egyéb hajkínzásos dolgok nélkül is világosítson annak színén. Ezért vettem szép barna színűt. Ezzel szemben, szerintem ugyanolyan a színe, mint amilyen előtte volt. A fenébe már, hogy nem lehetek világosabb, csak olyan szörnyű dolgok árán, mint a hidrogén és társai. Talán kétszer volt eddig leszivatva a szín a hajamról, úgy tönkretette mindkét alkalommal, hogy heteknek kellett eltelniük ahhoz, hogy ismét rendbejöjjön. Nem szeretném ezt mégegyszer megkockáztatni. Most jelenleg arra várok, hogy befáradjon az első ember (az utánam érkező első, persze) az irodába, aki Berni lesz és megcáfolja az állításom, miszerint nem változott semmit a hajszínem.
Az meg már bizonyos, hogy True ittas állapotban is emlékszik a legtöbb dologra, arra mindenképpen, hogy azt találtam mondani múltkori mulatozásunk alkalmával, hogy megszabadítom az egyik patkányától. Ennek következtében most egy kispatkány boldog? tulajdonosa vagyok/leszek.
Történt ugyanis, hogy hetekkel ezelőtt vásárolt magának egy patkányt, mert arra vágyott (ízlések és pofonok, nekem a görény a szívem csücske, neki ez kellett). Hazavitte szépen, azt mondták róla, hogy még fiatalka példány. Ehhez képest, Truenál töltött első hetének végén megszült. Méghozzá rögtön tíz kicsi patkányt. Így True ottmaradt tizenegy rágcsálóval, örült neki nagyon. Gondolta, visszaviszi őket az állatkereskedésbe, ahol azt mondták neki, hogy rendben, bátran hozza őket, kígyóeledelnek. Ez már neki is sok volt, így azt gondolta, hogy inkább megtartja mindet. Ezután kezdte el ajánlgatni őket, de az emberek nem igazán szeretnének patkányt tudni az otthonukban, pedig tényleg igazán helyesek. Aztán a múltkor annyira tetszettek, hogy kinéztem magamnak az egyiket, miszerint majd őt hazaviszem. Még nevet is találtam számára: Teodor. Akkor, kicsit ittasan ez nagyon viccesen hangzott, lehet becézni is, Teónak. Ez kifejezetten akkor lesz mulatságos, ha kiderül, hogy lány, ugyanis a múltkor még nem lehett megállapítani a nemüket. Izé, most zavarban vagyok, mert évek óta nem volta olyan állatom, amelyikről ennyit kellett volna gondoskodni. Mert ugyan ott vannak a macskáim, de ők elvégzik maguknak a szabadban a mindenféle dolgaikat, ez a kis dög meg egyesegyedül csak rám hagyatkozhat. Úgyhogy jövő héten megyek érte. Esküszöm, nem tudom hova tegyem, bepánikoltam!
Ezt meg hallgassátok meg, mert biztosan ismeri mindenki, de akkor is jó!
Ezt nem biztos, hogy ismeritek, de ajánlom ezt is meghallgatásra, mert minő véletlen, ez is jó szám!
És utálom, hogy holnap is munka, mégha csak kettőig is, de épp beleéltem volna magam abba, hogy a hétvége következik. :( És nem, egyáltalán nem hat meg, hogy hosszú hétvége jön és három napig semmittehetek.
Amúgy az időrendi eltérésekben a bejegyzésben azért lehet gond, csak szólok, ha valaki nem tudna valamit a helyére tenni, mert az egész mindenséget már tegnap elkezdtem írni, aztán csak ma jutottam el a befejezésig.
