Az agyam folyamatosan kihagy, amit félórával ezelőtt akartam, azt mostanra már bizonyosan elfeledtem. Így volt ez a délutáni bejegyzésemmel is, rögtön két dalt is kifelejtettem abból az írásból, most azzal kezdek, hogy pótolom a mulasztást. Két filmhez kapcsolható számról van szó, nagyon szeretem mindkettőt. Lássuk akkor:

LeAnn Rimes: We can (nem tudom ciki-e, de én a Doktor Szöszi mindkét részét kedvelem, a másodikban hangzik ez el),

és

Eric Serra: A little light of love  (nem nehéz kitalálni a klipben található jelenetekből, igen, ez pedig Az ötödik elemből való)

Na, a Macskafogó második részéről akartam írni. Néhány kritikát olvashattok még például Bettinél, Yngánál és Myreille-nél is például.

Ajándékba kaptam a mozijegyet és bár ajándék volt, a filmet, jelen esetben ezt, én választottam ki.A magam részéről úgy vagyok vele, hogy azt a párszáz forintot simán megérte (főleg, hogy nem is „plázamoziban” néztük, hanem csak az Apollóban, így a jegy feleannyiba került, az meg tényleg nem volt sok).

Van, aki eltud vonatkoztatni az első résztől és így nézni ezt a mesét, van, aki már nem képes erre és úgy ül be a moziba,hogy vannak bizonyos elvárásai. Szerintem annál jobban sikerült a film, mint amire a nagy többség számított, de azért az első rész, mégiscsak az az etalon...Ettől függetlenül nekem összességében tetszett, bár kétségtelenül voltak hiányosságai. Például nem volt annyira jó, hogy maga a bevezetés, míg a  dzsungelből eljutottak a városba és lerombolták az egérbirodalmat, elég hosszúra nyúlt. Ezért aztán a befejezésre és egyben megoldásra elég kevés idő maradt. És valahogy ennél sokkal kirobbanóbb, egyedi véget vártam. Mert az milyen már, hogy a macskafogó bádogkutya és a sátán macskája pókerezik és ez dönt az egértársadalom jövőjéről?! Sajnos, egyes karakterek is elég rövid ideig szerepeltek, annak ellenére, hogy az első részben kulcsfigurák voltak. A patkányok ugyan feltűntek, de méltatlanul kis időre csupán, illetve Lusta Dick és famíliája is csak épp megmutatta magát.

Ugyanakkor értékeltem viszont, hogy nem digitalizálták túl, bár volt egy-két számítógépes megoldás a filmben, de csak éppen annyi, amennyi kellett bele. Ugyan nem volt szükséges, de nem is rontott rajta. Tetszett, hogy igyekeztek szinte mindenkinek megtartani  az egykori magyar hangját. Jók voltak a szóviccek is, kellően mulatságosak, bár, az is igaz, amit az egyik filmnézős partnerem megjegyzett később, hogy ezeken a második megnézéskor már nem fogunk ennyire röhögni. Ez így van, egyszer valóban jók, de a sokadik alkalommal, már legfeljebb csak megmosolyogjuk őket. A belecsempészett, más filmekre való utalások is elnyerték a  tetszésemet, mindet felismertem.

De azért egy jó kis ütős számot hiányoltam belőle. Nem kétlem, hogy Malek Miklós nagyon jó zeneszerző, de egy olyat überelni, mint  a: "miú, mi újság, hív a cicuskád" elég nehéz. Nem is sikerült. :(

Egyszeri megnézésre, legalább összehasonlításképp, azért ajánlom.