Teljesen értetlenül állok a mostanság történt halálesetek előtt. Ismert színészek, kedvelt szinkronhangok. Általam is nagyon szeretett vagy emlékezetes hangok. A büdös életben nem találkoztam volna Heath Ledgerrel, meg különösebben nem is izgatott fel, mint színész, de a halála múlt héten rendesen ledöbbentett aznapra. És nemcsak engem, hanem az összes embert az irodában, akinek elmeséltem a hírt.
Most meg Selmeczi Roland. Színházban nyilván nem láttam soha, de filmekben igen. A legdurvább pedig az, hogyha tudom, hogy kinek volt a magyar hangja, akkor elég csak az adott filmre gondolnom, és máris hallom a fejemben a hangját (meg látom a jelenetet). Óbazmeg, és az imádott Brad Pittemnek is ő volt az állandó magyar hangja. Én meg azért is szerettem nagyon a magyar szinkrongyártást, mert hálistennek törekedtek arra, hogyha akadt egy hang, amelyik bevált x színésznél, akkor előszeretettel alkalmazták a későbbiekben is, ugyanannál az embernél. Ez meg jó volt nagyon.
Meg említhetném Kaszás Attilát, Szakácsi Sándort. Meg még sok kedves/kedvelt embert, akik ha nem is a színészet terén, de azért jócskán maradandót alkodtak és az elmúlt évben távoztak közülünk.
Szomorú vagyok most, nagyon. :(
