A férfi mind hülye, de írhattam volna kissé gyerekesebben is, a fiúk mind olyan hülyék! Tudom, hogy ez nem újdonság, de időről időre mindig előfordulnak velem olyan dolgok, amik csak megerősítik bennem ezt az amúgy örökérvényű igazságot. Amikor éppen azt hinném, hogy hát azért kivételek akadnak, akkor kiderül, hogy nem, csak én akarom (szeretném) ezt hinni. És mivel nagy valószínűséggel ez egy több évezredes dolog, mármint a férfiak hülyesége, gyanítom, hogy változtatni sem igen lehet már rajta.
Vagy csak én lennék ennyire béna, hogy az égvilágon mindenféle visszajelzést pozítivan könyvelek el egyes emberektől és elkezdek örülni, hogy "na, csak nem érdeklem?" De amúgy ezt meg nem hiszem, hogy ennyire gyakorlatlan lennék a jelek értelmezésében. Azért van már annyi tapasztalatom, így 28 évesen, hogy teljes bizonyosággal megtudjam állapítani,.hogy most valóban érdeklődik-e irántam valaki vagy sem. Sajnos, az eddigi történések mégis azt mutatják, hogy nem megfelelően értelmezem a másik viselkedését, gesztusait.. Ami viszont meglehetősen összezavar, az az, hogy feltételezéseim szerint én jól gondolom, amit gondolok a másik viselkedéséről, aztán meg mindig kiderül, hogy nem. Na, és itt lép be a képbe az az aprócska tény, hogy bizony a férfiak is jócskán képesek összezavarni a nőket. Nem akarok példálózni, igazán nem. De ez az "össze vagyok zavarodva" és "én olyan bonyolult vagyok" mondatok, a "nem tudom mit akarok most" kiegészítéssel nagyon szánalmasak. Ez főként abből adódik, hogy már-már sablonszöveggé vált, és a férfiak igen nagy része használja mentegetőzésképp, mikor rákérdezel, hogy na most akkor mi is a helyzet. Nem az a baj, ha megmondják az igazat vagy amit gondolnak, tényleg nem, de az ilyen jellegű szöveggekkel éppen csak erősítik bennem azt, hogy most éppen nem az igazságot hallom, hanem valami általuk jónak gondolt magyarázatot. Így meg aztán lövésem sincs arról, hogy most esetleg én rontottam-e el valamit, valahol (mert ez is meglehet persze) avagy nem, és mégiscsak a pasik ennyire FÉRFIAK.
Kérdezték tőlem a héten, hogy miként vagyok most. Kissé gúnyosan soroltam, hogy se pasim, se pénzem, se állásom, se családom. Amúgy jól. Aztán meg elgondolkodtam azon, hogy vajon jelent-e valamit, hogy a felsorolásban az első helyre került a kapcsolat. Azt hiszem igen, van jelentősége annak, hogy gondolkodás nélkül az első helyen említettem meg. Nyilván, erre most rálehetne fogni, hogy a kapcsolat az, ami leginkább hiányzik az életemből.
Én tényleg azt nem tudom már csak, hogyha olyan pasikkal sem működik a dolog, akikkel nagyon sok közös dolog van bennünk és segíthetnénk egymásnak számos dologban (mondjuk az életben való boldogulásban), akkor mégis ki a jófene lesz majd az én párom?!
(A fenébe, csak legalább ne szólított volna Krisztámnak, még akkor is, mikor előadta a szánalmas magyarázatát. Bazmeg, először bántott a dolog, de emiatt a megszólítás miatt inkább megbocsátottam neki. Gyenge vagyok. De végülis igaza van, felnőttek vagyunk, és ettől még lehetünk barátok. Asszem', legalábbis. Az egyik nagyon jó barátom, mikor megmutattam neki őt iwiwen, mert nem tudta, hogy kiről beszélek, holott ismeri, azt mondta, mikor meglátta, "jaj, hát ő egy tüneményes faszi!". És tényleg az. Haragudnom kellene,meg csalódottnak lennem, de mégsem. Ennek igazából örülök, hogy így reagálok rá, hogy semmi hiszti nincs részemről.).
Na igen, és nem véletlenül társul most ez a szám ehhez a bejegyzéshez!
Tomahawk: God hates a coward (amúgy tényleg nagyon jó és Mike Patton még mindig helyes pasi).
