Az előbb kaptam egy mélt, egyetlen bajtársamtól a bajban, Pistitől (házi használatban a "tótpistitől"), aki volt oly pofátlan, hogy megcsinálta a héten az államvizsgáját nélkülem! Pedig mennyi szép emlék köt össze minket, azok a bibliográfia vizsgák, a kocsmázások a többiekkel, a buszozások Egerbe, ráadásul még évet is együtt halasztottunk. Aztán ez a sorozat megszakadt, mikor engem tavaly kirúgtak (jaj, pedig mindig megfogadom, hogy azt írom majd, hogy megszüntették a hallgatói jogviszonyomat, mert szerintem így kevésbé hangzik rosszul!). Erre Pisti most megszerzi a diplomáját! Ezúton gratula neki hozzá!!! Nagy vagy, tesó! :-) Hűűűű, most nagyon megörültem annak, hogy legalább neki megvan, ha már nekem nem!

Időközben viszont elgondolkodtam azon is, amit tegnap írtam az egyik bejegyzésemben, miszerint gyáva lennék a halálhoz. Nos, a helyzet az, hogyha tovább boncolgatom a témát, akkor rájövök, hogy az élethez is gyáva vagyok, mivel, ha nem így viszonyulnék hozzá, akkor már rég megtettem volna a következő dolgokat:

- már megvettem volna a motoromat (egy 600-as Honda tökéletesen kielégítene),

- mondjuk, ehhez először megszereztem volna már nagymotorra a jogsit,

- végigmásztam volna fél Európa szikláit,

- már rég hastáncos országos bajnok lehetnék,

- szerepjátszanék valahol (pedig már  a karakteremet is kitaláltam),

- bevallanám Lacinak, hogy az utóbbi időkben mennyi mindent hazudtam neki össze.-vissza, csak, hogy jobb színben tüntessem fel magam előtte,

-most azonnal felvennék két embert msn-re, akiket bár személyesen nem ismerek, de kifejezetten kedvelem őket és érdekesnek találom mindkettejüket,

- már rég megcsináltam volna két diplomát is (a magyart és az info. könyvtárost),

- rég kimentem volna külföldre dolgozni,

- járnék  színházba, koncertre, moziba (de így egyedül inkább nem teszem meg),

- beiratkoztam volna masszőr-tanfolyamra és

- megvalósítottam volna a nagy álmomat (némi tőkével és egy hátizsákkal belakni-utazni mondjuk Európát, nem akartam rögtön a világot írni. Ahol kedvemre való az élet, ott letelepednék egy kis időre, ismerkednék az emberekkel, a kultúrával meg ilyenek. Ahol jobban tetszik ott tovább maradnék,  ahol kevésbé, onnan hamarosan odébb állnék.).

Hát így röviden ennyi, ami hirtelen eszembe jutott !Ezeket a dolgokat nem cselekedtem meg az elmúlt évek során, pedig jónéhányra közülük még lehetőségem is lett volna.Közvetve vagy közvetlenül, de ezek mind azért maradtak megvalósítatlanul, mert egyszerűen gyáva vagyok az élethez. Jobban mondva, félek élni, úgy igazán élni az életet. Pedig elvileg nem a mennyisége, hanem a minősége számít ......  De egy jó darabig úgy tűnik még álmok is maradnak. Mert én is csak arra vagyok képes, hogy jól hangzó, ugyanakkor üres frázisokat hintsek el a megfelelő pillanatokban, úgymint "Ne álmodd az életet, hanem éld az álmaidat!" Ez mind klassz, csak így nem jutok előrébb, meg azzal sem, ha úgy gondolom, hogy a bokámra tetovált "Sic itur  ad astra" felirat, majd cselekvőképessé tesz!

Na, most jól kipanaszkodtam magam, itt szeretném megjegyezni, hogy soha nem állt szándékomban énblogot írni, de ahogy Bea (kedvenc egyetemista hoszteszem) mondaná: "Ezt dobta a gép!"

Most megyek és borba fojtom bánatom, de ezúttal szerintem nem Jazz lesz a vége, hanem talán Havanna vagy Nejlon (Neon). Puszka mindenkinek, aki olvas, különösen az USA-ból és Belgiumból idelátogatóknak (hogy mi mindenre nem jó ez a statisztika!).