Az úgy volt, hogy néhány hónappal ezelőtt az egyik belvárosi dizsiben arról beszélgettünk Gergővel, hogy ki milyen meséket szeret. Hát igen, én még ilyenkor sem a szokásos dumát nyomom (ja, amúgy nem is tudom mi a divatos diszkószöveg mostanság), hanem arról beszéltünk éppen, hogy nekem annyira nem jött be Kerouac Útonja, nem is olvastam végig, főként azért, mert nem fogott meg már az elején. Gergő erre elhúzta a száját, majd megkérdezte, hogy mely mesék állnak hozzám közelebb, a régi, klasszikusak avagy a Walt Disney-félék. Gyerekkorom óta imádom a meséket, millió meséskönyvvel rendelkeztem anno, tehát természetesen a klasszikusokat választottam (erről most eszembe jutott, hogy amikor MilGra azt gyűjtötte össze, hogy mit is kaptunk a németektől, kifelejtette a Grimm- testvéreket!). Kivételesen megfelelő választ adhattam a kérdére, mert eztán következett az, hogy akkor vajon én Gyűrűk ura vagy Harry Potter- párti vagyok-e (és mindezt egy szórakozóhelyen, félrészegen tárgyaltuk ki, ahelyett, hogy valami mást csináltunk volna)? :-) Szóval, én akkor Harry Pottert mondtam (persze, ha filmekről esett volna szó, akkor mindenképp A Gyűrűk ura mellett döntök). A válaszom annyira nem nyerhette meg Gergő tetszésést, mert későbbi "Gyere velem állatkertbe, mert már régen voltam én is és egyedül unalmas kimenni..." kezdetű üzenetemre mai napig nem válaszolt! Na, mindegy! Csak arra akartam kilyukadni, hogy valójában a klasszikus mesékhez, ha már azokat választottam, sokkal közelebb áll, szerintem a Harry Potter-féle világ, mint a másik, nem? Mert ugye a HP-ben vannak mindenféle olyan elemek, amik sokkal inkább köthetőek a régi, jó mesékhez, mint az újabb, modern történetekhez.
Tovább szőve a gondolatokat erről az egészről, bevillant az is, hogy én valóban nagyon fiatalon mennyire imádtam a fantasztikus irodalmat. Igen korán, már tízévesen megkaparintottam apám könyveit, hálistennek igen sok volt neki ebben a témában. Kezdtem Nemere István írásaival, majd rövid időn belül elolvastam Asimov, Bradbury, Arthur C. Clarke, Sheckley és Lem majdhogynem összes könyvét. Fúúúú, de jók is voltak, imádtam mindet!
Aztán egy nyolcadikos osztálykirándulás alkalmával vásároltam magamnak - csekélyke zsebpénzemből - egy vékonyka kötetet az egyik könyvesboltban. Ez volt a Worluk átka. Itt kezdődött el életreszóló rajongásom a fantasy iránt. A Worluk után már valahogy automatikusan kerültek hozzám a jobbnál jobb fantasy-könyvek. Ezért van az, hogy a mai napig iiiiszonyatosan szeretem a boszorkányokat, mágusokat, varázslókat, tündéreket, elfeket, törpéket, orkokat, óriásokat és más hasonló lényeket, teremtményeket. Az én abszolút kedvenceim viszont a sárkányok. Elég szép könyvgyűjteménnyel is rendelkezem egyébként, már ami a fantasyt illeti!
Azt azonban, hogy melyik műfaj a jobb, nem tudnám megmondani, ez valóban nehéz kérdés. A "szkifi" továbbra is közel áll hozzám, ám én már elkötelezett imádója vagyok a fantasynak.
Épp ezért dupla élvezetet is hagytam mostanra, egy klassz kis zenét és sok-sok képet.
Hát jó, bevallom, hogy a zenét MilGrá-tól loptam, mert épp ma kezdte el felsorolni, hogy miket is szeret és bár, én nem is ismertem az előadók felét, azért kíváncsi lettem és megkerestem egy-kettőt közülük. Ezt hallgassátok meg, nincs hozzá rendes klip, mert egy srác a saját képeit válogatta össze és úgy tette fel a youtube-ra, de így is lebilincselő az egész. Komolyan mondom, varázslatos a zene, annyira nagyon tetszett, hogy.....! Ááááá, hallgassátok meg inkább!
A képeket pedig itt találjátok, szám szerint 115 darab. Sok évvel ezelőtt ismerkedtem meg Boris Vallejo munkásságával, gyönyörűségesen szép képei, rajzai készültek. Ezért van az, hogy aki azt mondja nekem, hogy ő tudja, hogy ki ez az ember, azt máris a haverommá fogadom, mert egyrészt, akinek tetszenek az ő képei az rossz ember nem lehet, másrészt, tökjó, ha tudja valaki, hogy kiről beszélek (mivel sajnos, az utóbbi időben nem voltak túl jó tapasztalataim ezzel kapcsolatban!). Jaj, hát ezeket mindenképpen muszáj megnéznetek, ha szépet akartok látni!!! :-)