Nincs is annál élvezetesebb, mint a házi sütésű linzert összeragasztgatni fincsi baracklekvárral, közben néha - néha lopva lenyalni a kést (ezáltal igen sok emberrel megosztani a nyálamban lévő bacikat!). Aztán a harmadik kísérletemnél anyám rajtakapott és "Na jól van kisfiam, innentől befejezem! Amúgy sem szórtad meg porcukorral!" felkiáltással eltávolított a linzer közeléből. Majd befejezvén a kenegetést, kivitt a kertbe, bemutatni nekem a szomszédék új kutyáját, Frenkit, a labradort. Így szólt a kutyához: "Ezt a nénit még nem ismered! (ez lettem volna én). Nem fog téged megsimogatni, úgyhogy, ha látod nem kell idejönnöd a kerítéshez, mert ez a néni csak a macskákat szereti! (na jó, ez mondjuk nem teljesen igaz!). Hát igen, anyám, ha elmegy horgászni apámmal és kifog egy méreten aluli példányt, amit ugye, ilyenkor a szabályok szerint vissza kellene dobnia, akkor is így szól a halhoz: "Te szerencsétlen! Nagyon sovány vagy!" Mondja ezt, egy alig harminc centis csukának. Aztán meg apámnak: "István, gyorsan tegyük el a csomagtartóba, amíg nem látja senki!" Íme, anyám a horgász.
Hűűű, hát nem volt valami "hűdeszuper" napom ma, pedig a péntekeket általában szeretem, mert ilyenkor van vége a munkának, legalábbis a hétre. De tegnap este Csöpi, ma délben meg Kata lakótárs idegesített fel, de nagyon!
Még a múlt héten írta Csöpi, hogy mely napok jók neki a nagy találkozásra. Én kiválasztottam a csütörtök estét, csak annyit kértem, hogy írja majd meg, hogy neki hánykor lenne jó. Rendben, tegnap déli egykor még semmiféle visszajelzést sem kaptam tőle, erre üzentem, hogy akkor hagyjuk az egészet inkább, ne erőltessük. Ötkor felhív, hogy hatra ugyan megy varrónőhöz, de ha nekem még akkor is aktuális lesz, utána találkozhatunk. Jó, gondoltam magamban, nem akarom elrontani a mulatságot, legyen. Közben készülgettem már. Felvettem a második legjobb rucimat, hajam tökéletesen beállítva, szemfestés máskor öt perc, most huszonhatra sikeredett. Azt a benyomást akartam kelteni benne, hogy iszonyatosan jól érzem magam, minden hepi és egyáltalán ne higgye már azt, hogy én akár egy csöppet is megszenvedtem, hogy így ért véget egy tízéves barátság. Meg hogy egyáltalán nem hiányzott az elmúlt két és fél évben. Pedig, azt hiszem, de. Na, mindegy. Várok, várok, még mindig várok, majd este nyolckor felhív, hogy most már akkor nem jó nekem, igaz? Semmi elnézést vagy bocsánat. Még mindig rém türelmes vagyok vele, jó ,akkor tegyük el a jövő hétre a dolgot. Mondom neki, hogy írja már meg előtte legyen szíves, hogy melyik nap meg mikor. És akkor ő, nagy sértetten felcsattan, hogy minek, majd legfeljebb azt mondom, hogy nem érek rá. Nekem ez már sok volt egy kicsit, de nyilván velem van a gond amúgy! Próbálok kurva toleráns lenni vele szemben, igyekszem, de úgy látszik nem megyek vele semmire sem. Nem hiszem, hogy így kellene kezdeni az "új kapcsolatunkat"! Valahogy rettenetes ürességet éreztem abban a pillanatban, ahogy letettem a telefont, olyan csalódott voltam az este miatt. Így hát bánatomban felültem a konyhapultra és felbontottam egy ananászkonzervet. Bámultam az ablakon kifelé és gondolkodtam. Aztán már csaK arra eszméltem fel, hogy az ananászlé folyik le az államon, annyira elbambultam ugyanis. :-)
Ja igen, aki lemaradt volna valamiről, az elolvashatja az előzményeket néhány bejegyzéssel visszább!
Aztán ma délben meg Katával volt egy szintén telefonos bájcsevejem, aminek a végén már azt gondoltam, hogyha most itt állna velem szemben, akkor tuti, hogy megütném! Hát, ezt már sosem fogom tudni kimagyarázni, hogy nem vagyok agresszív titkon, mert ez már szerintem nem az első olyan megjegyzésem, amikor is beígértem valakinek egy pofont! Éppen hihetetlenül ideges voltam, mikor Zsolti munkatársam kihívott magához. Gyanútlanul kimegyek hozzá, ott dumálgat egy kamionsofőr sráccal. Kérdezi Zsolti, hogy mikor végzek. Mondom, hogy tudja nagyon jól, amikor szoktam. Erre a sofőr: "Hazavihetlek?" Iiiiszonyatosan leereszkedően és csúnyán rápillantok, majd ennyit mondok: "Nem. Amúgy is a lányokat szeretem!" Nem tudom, ilyesmire gondolt-e Cifcu, mikor azt tanácsolta, hogy talán legyek kicsit erélyesebb és egyértelműbb, mikor visszautasítok valakit?! Szóval, miután ilyen "kedvesen" nemet mondtam, Zsolti még jól le is szidott, hogy ő itt nekem pasit akart szerezni és mennyire bejöttem a fickónak, én meg ilyen undok vagyok. Dehát éppen fortyogtam a dühtől, ez a magyarázatom.
Ide oldalra megint kikerült egy link, mégpedig Yngáé, akit már igen régóta olvasok, tehát már ezért is megérdemli, hogy kitegyem a blogját. Meg nem utolsósorban van neki egy olyan szépségesen szép tündéres kép is a virtuális naplójában. :-)
