Folytatás a szerdai napról:

Azért a megvilágosodás teljes történetéhez még hozzátartozik az is, hogy muszáj volt szembesülnöm azzzal az aprócska ténnyel is, hogy néha talán túl sok vagyok kicsit. Úgy értem, oké, hogy kedves vagyok és aranyos, de az van, hogy olykor túlzásokba esem bizonyos emberekkel kapcsolatban és ilyenkor előáll az a helyzet, hogy túl kedves és túl aranyos leszek, na az, az valóban elég idegesítő tud lenni. Ilyenkor kellene valakinek rámszólnia, hogy észrevegyem magam, máskülönben cseszhetem az egészet.

Tegnap még épp idejében figyelmeztettek ahhoz, hogy el ne rontsak ismét valamit. Úgyhogy azt hiszem, ideje lesz kissé visszafognom magam kedvesség terén, mert különben még a rámenősségig is fajulhatnak a dolgok!

Miután kedves beszélgetőtársammal megállapítottuk egy újabb negatívumomat, elvonultam szoláriumba. Itt állt elő az az abszurd helyzet, hogy miközben a mesterséges napfényen süttettem magam és a fülembe a világ egyik leghelyesebb pasija énekelt, Simon Webbe személyében, én mindeközben azon gondolkodtam, hogy mekkora hülye is vagyok. Miközben csak élveznem kellett volna a szolárium melegét! Aztán miközben enyhén szénné égve kimásztam onnan, hirtelen egy hatalmas sóhaj szakadt ki belőlem. Az volt az a pillanat, amikor végbement bennem valami katarzisszerű élmény. Komolyan mondom , valahogy megkönnyebültem! :-)

Úgyhogy ezúton szeretném veled közölni, Á., hogy a veled való beszélgetések hatásosabbak számomra, mintha pszichológushoz járnék! :-)

Hazafelé menet pedig megajándékoztam magam a világ legnagyobb adag somlóijával, amit aztán otthon hihetetlen lassan fogyasztottam el, kiélvezve minden egyes falatot, mert megérdemlem!

Ezt olvassátok és ezt hallgassátok a következő postig, ha még nem tettétek volna meg!

Az elkövetkező időkben pedig, aki Krisztinának mer nevezni, annak kitépem a nyelvét, saját kezűleg (kivéve Beát, mert őt nem bántom). Jó? Köszöntem szépen mindenkinek. Agresszivításom miértjét a témában, pedig majd a következő alkalommal mesélem el.