Eddigi életemben mindössze háromszor éreztem azt, hogy boldog vagyok. Lehet, hogy ez kissé kevésnek tűnik, főként, ha azt nézzük, hogy már 27 éves vagyok. De most konkrétan azokra a pillanatokra, percekre, órákra gondolok, amikor anélkül fogalmazódott meg bennem mindez, hogy bármin is gondolkodtam volna előtte, csak úgy, zsigerből megszületett az érzés neve, boldogság.
Egyébként pedig, valójában fogalmam sincs arról, hogy mi is az a boldogság. Ha valaki találkozott már a pontos defíniciójával, akkor igazán megoszthatná velem is a tudását. Akkor kellene használnunk a boldog kifejezést, ha tartós örömérzetünk van? Avagy ráillik a kifejezés pillanatnyi alkalmakra is, amikor nincs semmi gondunk és épp felhőtlenül tudjuk élvezni az életet?
Az én első alkalmam, amikor ezt éreztem, három évvel ezelőtt volt. A helyzet a következő: Andika barátnémmel éppen vidékre tartottunk, az apja vitt le minket Nagyhalászba, néhány napra. Gyönyörű verőfényes napsütés, kék ég, lehúzva az összes ablak, szél mindenfelől, a hajam az arcomban, a lejátszóból üvölt a Bikini Részegen ki visz majd haza című száma. Mi meg száguldunk. Az egésznek akkor olyan "szép az élet, minden rendben van" fílingje volt. Abban a pillanatban hasított belém az érzés, hogy én most boldog vagyok, és valahogy nagyon nem akartam, hogy az pillanat elmúljon. Akkor azonban, valóban csak egy tizedmásodpercnyi jó volt csupán ...
Aztán, ha jól emlékszem, akkor másfél évvel ezelőtt volt a következő ilyen alkalom. Éppen a huszonhatodikat ünnepeltem Anita barátnőmmel, akivel a Jazzben (egyszer menjek máshova, az tényleg pirosbetűs ünnep lesz) telepedtünk le. Szeptember ellenére, szokatlan meleg volt még akkor, így az udvar mellett döntöttünk. Anita sütött nekem muffint, beleszúrt egy huszonhatos gyertyát, amit el is kellett fújnom, miközben biztos mindenki azt nézte, hogy mi mit művelünk ott. Tökre meghatódtam amúgy a gesztustól, mert az utóbbi, emlékezetem szerintI tizenöt évben, még egy nyavalyás tortát sem kaptam senkitől, születésem napján. Aztán barátném megajándékozott még rengeteg saját készítésú ajándékkal is, amiknek láttán elmorzsoltam egy könycseppet is szemem sarkában. De most komolyan? Ki nem hatódna meg, ha olyasmit kapna ajándékba, mint például én is? Mert Anita vett maci alakú gipszöntőformát (amolyan kisebbet csak, hűtőmágneshez valót). Aztán különböző ízű csokikat felolvasztott, majd szépen kiöntötte mindet a formába. Így lett nekem elegáns fémdobozban, mindenféle ízű és maciformájú csokim. Volt ott mogyorós, fehércsokis meg egyéb finomságok. Ennek ne örüljek? Meg a bársonyból készült fényképalbumomnak?
A lényeg az, hogy az este végén, miközben hazafelé tartottam a sötétben, hirtelen mosolyoghatnékom támadt, és megintcsak boldognak éreztem magam, ám most az érzés hosszú percekig tartott.
A harmadik ilyen alkalom pedig most csütörtökön esett meg velem. Iszonyat fáradtan, munka után még találkoztam Csöpivel és lementünka Jazzbe (khm..., ismét Jazz) meginni valamit. Valahogy aznap délután jól alakultak a dolgok. Az új munkahelyen már beledobtak a mélyvízbe, de hálistennek, Gyuri, aki betanít engem, a világ egyik legtürelmesebb embere, így nagyon készségesen válaszolgatott, már legalább a negyvenezredik kérdésemre is. Aztán meg valahogy olyan jó volt Csöpivel is lenni, bár összvissz két órácskát töltöttünk együtt. És igen, két és fél évet kell most bepótolnunk, de szerencsére értelmes emberek módjára tudunk beszélgetni, azok után is, amik 2004-ben történtek meg velünk. Két szót nem meséltem magamról az este folyamán, de most nem is hiányzott. Aztán elválásunkkor nmég elkunyeráltam tőle a frissen vásárolt péksütijét, amit Pistinek vitt volna vacsorára, aki a pasija. De én közöltem, hogy reggel nyolc óta nem ettem és menten éhenhalok, ezért kénytelen volt megszánni. Rohantam haza, vagyis előbb Krlányékhoz, mert a közvetlen szomszédjuk épp albérlőt keres. (ezúton vallom be töredelmesen, hogy igen, volt bennem némi pia aznap este, azért is voltam olyan kis csacsogós kedvemben és ezért történhetett meg az is, hogy talán mondtam egy-két olyan dolgot is a leendő főbérlőmnek, amit még nem kellett volna elárulnom magamról, így előre, sorry!). De mindenesetre enyhén illuminált állapotom ellenére is, a dolgok jól alakultak, így hivatalosan is ott lakom majd május elsejétől, vagyis csupán csak egyetlen háztömbbel kell arrébb cuccolnom. :) Aztán a részletek megbeszélése után szépen hazaballagtam és kinyitottam egy doboz ananászkonzervet (fura módon, az utóbbi időben mindig ananászt eszem, ha késői időpontokban érek haza), majd kajálás után beájultam az ágyba és mocskosul jól éreztem magam, mint amikor valaki teljesítette a kiszabott feladatát. A boldogságérzetem pedig valamikor délután, öt körül kezdődött el, és sokáig tartott nagyon, majdnem este tízig. Valahogy jól alakulnak mostanság bizonyos dolgok, mindamellett, hogy nincs minden még rendben az életemben (meg valószínűleg, soha nem is lesz, mondja ezt az örök pesszimista énem). De mostanában annyi minden változik egyik pillanatról a másikra, hogy nem is csodálom, ha enyhén neurotikus tüneteket produkálok.
Hát ennyi. Ez a három ilyen alkalom volt mostanáig, remélhetőleg nem a csütörtöki volt az utolsó ilyen!
Mellesleg meg egész idő alatt Disney rajzfilmek betétdalait töltöttem le, annyit amennyit csak nem szégyelltem. És az jó sok volt, elhihetitek! :)
