Tegnap este, hogy a fiúkkal hazafelé sétáltam a Fürediből (bár, a Jazz volt eredetileg betervezve, de ilyen dögmelegben mégiscsak a lakhelyéhez közelebbi sörözőt választja az ember, így viszont lemaradtam Dalma sárkányáról, de ami késik, az el is jön), eszembe jutott még két dolog a múlt heti fesztivállal kapcsolatban. Az egyik arról, hogy végighallgattam Gizmo és a bátyja telefonbeszélgetését, amiből csak Gizmót értettem ("- Miii? Megjött? Egy puska? Dobozban?"). Ugyanis megérkezett postán az airsofthoz való AK- 47-ese. Erről ugrott be, hogy mintha én meg megígértem volna Atushnak, a múlt hét egyik estéjén, persze ittasan, hogy elviszem "erszoftozni". Azt gondoltam, hogy nem érdekli majd, de én meg milyen jófejnek tűnök közben, hogy megtudom szervezni neki. Egyből rákattant, így utólag már nekem is könnyű okosnak lenni, mert abból, hogy milyen játékokkal játszik, ölős-gyilkolós, rájöhettem volna, hogy az airsoft is érdekelni fogja. Tehát, ha még ő is emlékszik arra, hogy mit beszéltünk, és felemlegeti majd nekem ezt, akkor viszem lövöldözni. Addig meg szervezhetem neki az alkalmat.
A másik dolog meg, ami még eszembe jutott, hogy Tokajban vagy kétszer összefutottam Knippel is, akivel mindkét alkalommal megbeszéltük, hogy a következő találkozásnál tényleg iszunk együtt (persze,harmadik lehetőség már nem volt, hogy ezt meg is valósítsuk), de valami olyasmi dereng, mintha én azt mondtam volna neki, hogyha nagyon szépen kitanulja a tetoválás mesterségét, akkor megcsinálhatja az én negyedik, egyben utolsó tetoválásomat, a sárkányt. Mert Knip ugyanis ezzel szeretne majd foglalkozni, ha nagy lesz. Most viszont kicsit elbizonytalanodtam, mert bár évekkel ezelőtt tervbe volt véve, hogy négy mintát varratok magamra, de az idők folyamán letettem az utolsóról. Valahogy már nem vágyom rá. Elég ez a három, ami már megvan. Máskor meg megint megingok egy pillanatra, mint például tegnap is, mikor Dalma megemlítette, hogy neki sárkánya van, és nekem meg az lett volna az utolsó motívumom. Majd meglátjuk.
Korcsot meg tegnap kínozták meg, de nagyon. Szegénykémnek az egész hátát tetoválták és még nincs kész, mert várható kis pihenő múlva a második fázis, Az első szakasz tegnap négy órát vett igénybe, és Simon Pistit meg a munkáit ismerve, alapos munka lesz. Úgyhogy nem csodálom, hogy Korcs a végén már nehezen bírta, szerintem akárki hasonlóan rosszul tűrte volna már a negyedik órát. De gyönyörű lesz neki, az már biztos! A szenvedéseiért pedig ezt neki küldöm (még jó, hogy nem is olvas, de ezt számot mindketten szeretjük, így legalább én is megtudom hallgatni). :)
Most pedig, hogy ismét láttam Damon Albarnt, újfent megállapítom, hogy még mindig szerelmes vagyok bele. :)
