Beszélgettem vele. Most. Szoktunk néha. Olykor sokat ,máskor kevesebbet. Van, mikor kedves, más alkalmakkor elküld a picsába. Neki lehet. Másnak nem. Mert igaza van. Az egyetlen blogger, akit visszaolvastam. Három és fél évet. Az első szótól az utolsóig. Mert olyan. Hogy végig lehet olvasni, mert jó, érdekes és különben is "jóenba". Kedvelem. Egyes beszélgetések órákig tartanak, máskor lelép öt mondat és egy kurtán odavetet "szia" után. Néha ismer, akad olyan eset, mikor csak azt hiszi. Hasonlít rám. Vagy inkább én hozzá. Kicsit olyan,mintha ismerném, de persze nem, mert nem ismerhetsz meg valakit csupán a blogján keresztül. Ja, nem mondtam még? Sosem találkoztunk. De tartogatok neki egy tábla belga csokit, a jobbik fajtából, egyszer hátha, mégis. Nem idézek tőle már egy ideje, mert még a legelső ilyen alkalommal kiosztott, hogy sürgősen fejezzem be a nyálaspost idézgetést. Azóta nem. Amúgy okos. Más nem kedveli, gondolok olyanokra itt, akik csupán a blogját olvassák. Ami furcsa, mert több érzelem szorult belé, mint sok-sok emberbe együttvéve. Néha tudja előre a reakcióim, mert lehet, hoyg ő is ezt tenné hasonló helyzetben. Nem szoktam róla írni, mert nem szereti. Alkalmanként teszek célzásokat a személyét illetően. Ez volt az első és az utolsó bejegyzés, hogy konkrétan írtam róla hosszabban (és ennyit ömlengtem). Csak most kellett, mert eszembejutott. Többet nem lesz rá példa.
Meg beugrott még az is, hogy néha jobb nem megtenni bizonyos dolgokat az adott helyzetben. Hiába feszít az érzés belülről, "hogy de most akkor az lesz, hogy". Aztán érdekes módon lecsendesedik benned a vágy, hogy megtedd, azt amit két perce még annyira szerettél volna, hogy másra még csak koncentrálni sem tudtál. Hát ilyen pillanatok nem nagyon fordulnak elő velem. Mert gondolkodom ugyan, de általában nem hallgatok az eszemre és csak teszem hirtelen, amire vágyom. Legalábbis legtöbbször így van. Én csodálkoztam a legjobban, amikor a héten nem tettem meg valamit, pedig nagyon.-nagyon-nagyon szerettem volna. És ha megteszem, rövidtávon biztosan jól sül el a dolog, de aztán meg megint én szenvedek. Így meg, hála a belső kontrolomnak, vagy minek, nem történt semmi olyan,a mire gondoltam, hogy "de jó lenne most". Így viszont a későbbiekben meg is lett a jutalma annak, hogy az adott pillanatban visszafogtam magam. Kaptam cserébe hajborzolást meg puszit a homlokomra (asszem' oda, vagy nem). Ezért döntöttem úgy utólag, hogy valószínűleg én jártam jobban a türelmemmel. Jó lenne máskor is így viselkednem. De nehéz. Nem mindig megy. :(
Most pedig elmentem 4400-at nézni, mert egész álló nap volt vagy tíz telefon, mondjuk ennek én csak örülök, ha az ügyfeleknek nincs semmilyen problémájuk, mert akkor nyugton hagynak. Az esti vacsorához pedig nagyon nincs kedvem, inkább feküdnék az ágyamon kiterülve, vagy söröznék valahol. De nem. Megyek és eszek mindenféle finomat. Áááá, szerintem csak a meleg miatt vagyok ilyen nyűgös. :(
