Szerettem volna mindenfélékről beszámolni, de a szaros munkám nem engedi. Kész káosz van reggel fél kilenc óta, ha nem vettem fel legalább ötszáz telefont, akkor egyet sem. Mostanra egészen berekedtem. Még a szöveget sem kell túlbonyolítanom, amit az ügyfeleknek mondok, mindegyikük ugyanazt a sablondumát hallhatja tőlem. Kicsit már én magam is unom. A levelezésünk összeomlott, senkinek nem megy semmije, akár a webmail rendszert próbálja meg használni, akár a saját levelező rendszerét. A legszarabb az egészben az, hogy hiába vagyok kedves és nagyon elbűvölő, sokan ugyan megértőek és megköszönik, hogy segítek nekik, de a nagy többség türelmetlen ( ez mondjuk, érthető is, mert fizettek a szolgáltatásért, elvárható lenne akkor, hogy rendesen is működjön) és minket helpdeskeset baszogatnak, hogy miért nem csinálunk végre valamit. Mintha értenénk a levelezéshez. Jónéhány másik dologhoz igen, de ez pont, hogy nem a mi szakterületünk. Ma már nem egy ember beszélt velem úgy, mint egy utolsó cseléddel és persze, egyetlen dolgot tehetek csak, hogy továbbra is kedvesen válaszolgatok. Elég nehéz! Azért itt lehet ám türelmet tanulni az ügyfelek által. Épp háromnegyed egy van, de már úgy érzem magam, ezután a ügyfeles roham után, mintha lehúztam volna vagy három napot egyvégtében. Kib.....tt fárasztó! Nyivákolás itt befejezve, mert már ehhez sincsen erőm!
A görényünk egyébként meglehetősen ravasz egy dög. Nagyon ragaszkodik hozzám, úgy tapasztaltam, szeret engem, de jóóó! Leguggolok hozzá, mászik az ölembe, leülök a földre, bebújik a nadrágom szárába. Egyébként nagyon jól elvan egymagában is, elszórakozik a különböző irodai dolgokkal. Aludni az irodai kanapé ágyneműtartójában szokott. Zoli Szipinek szólítja az eredeti neve helyett, egy fokkal még ez is jobb. Kiderítettem, hogy még csak négyhónapos, akkor nem is csoda, hogy ennyire élénk meg izgága. Bár, a vadászgörényeknek hihetetlenül sok odafigyelésre van szükségük a netes kisokos szerint. Napi két-három óra játékot igényelnek. Amúgy előbb-utóbb valami baja lesz, mert nem tudunk rá figyelni minden percben, mikor szabadon van. Nemrég például bebújt a gépembe, konkrétan a dvd-íróm helyén lévő résen mászott be, aztán két pillanat múlva, már a drótok meg egyebek mellett kúszott. Szóltam Gyurinak, hogy szedje ki, mert amúgy ilyenkor harap a leginkább, mikor nem engeded neki, azt csinálja, amit akar, úgyhogy inkább nem akartam én hozzányúlni, Gyuri jött is, de azért tett egy ilyen megjegyzést, hogy "majd jól megbassza a 220".
Az előbb meg rámszóltak msnen, hogy vajh' kiraktam-e az albérletpénzt valahova, mert jön a főbérlő. Kicsit káromkodtam, mert tegnap este annyira az eszemben volt, hogy ez legyen az első dolog, mikor hazaérek, de természetesen elfelejtettem. Most meg égett rendesen a fejem, hogy mekkora hülye vagyok! Csak mire hazaértem fél tizenegyre a Lovardából, már nekem sem ez járt az eszemben, hanem, hogy bedőlhessek végre az ágyba. Na, majd legközelebb! Ami viszont jó, hogy időközben kiderült, hogy a főbérlő kicsit később jön hozzánk, mikorra már én is hazaérek.
Berni ma korán lelépett melóból, rámhagyományozta a light kóláját meg a csokis perecét, úgyhogy, amíg ezek el nem fogynak, aranyéletem van. Legalább ennyi jó legyen már a mai napban, némi boldogsághormont termelnek legalább.
Ja a mai zene, ezt sem ismertem volna, ha nem költözöm át a szomszédba, mert ez is Krlány playlistjéről származik. Nagyon tetszik! :)
Egy dologra vágyom csak ma este, berúgni, de nagyon csúnyán. Boroskólát inni, nem majdnem alkoholmentes sört. Beszélgetni mindenféle emberekkel, felvenni az új felsőmet, ami nem is új, mert már háromhetes, csak még nem volt alkalmam megmutatni a nagyközönség előtt. Valószínűleg éppen ez a kívánságom nem fog teljesülni a mai estére vonatkozóan, hogy mulathassak..... :(
És mert régen volt már nyolcvanas évekbeli szám, ezért íme, itt az egyik kedvencem:
Két érdekesség rólam. Ha magamról van szó, sokszor meglehetősen türelmetlenül viselkedem, mármint úgy értve, ha a saját dolgaimat kellene néznem. Ugyanakkor másokkal kapcsolatban igen sokszor meg én vigasztalom őket, hogy nyugi, majd rendben lesz, meg ne idegeskedj. Ilyenkor például miért tudok végtelenül türelmes lenni (persze, azért itt is vannak kivételek)? Azért jó lenne, ha rájönnék, hogyan lehetne ezt magammal kapcsolatban is alkalmazni.
A másik: biztosan nagyom megnyerő vagyok vagy a hangommal van valami, de szinte mindenkiben bizalmat keltek, mármint ismeretlenekben. Az ügyfelekben, az ügyvédi irodába érkező emberek leállnak nekem mesélni, hogy mi bajuk, a kisiskolásokkal beszélgetek reggelenként ismeretlenül, a takarítónőnk, aki engem ismer a legrövidebb ideje itt az irodában, Krisztikémnek szólít és egyéb. Mi van basszus? Most tényleg kedvesnek tűnnék? Mert ezt korántsem hiszem.
Na jó, a mi csacsogásom végére még egy szám.
Paul Oakenfeld: Ready, steady, go
Ja, ma ilyen ölelgetős kedvemben vagyok. Az előbb már megszorongattam Gyurit meg Zoli vállára hajtottam a fejemet. Olyan jó volt. Kicsit elfáradtam már ebbe az örökös nyavalygásba meg panaszkodásba meg ilyenekbe.
