Mostanáig is tökéletesen tudtam, hogy miért nem járok orvoshoz, azokon az okokon kívül persze, hogy rendelőszag, a várakozás, az ijesztő orvos a fehér köpenyében, stb.

Az általam felállított pontok, ami miatt kizárt, hogy meglátogassam a háziorvosomat: a., elmúlt hatvanéves, nem bízom benne, vínasszony már (nincs valami életkorhatár, ami megakadályozná őket abban, hogy egy bizonyos életkor után már ne praktizálhassanak?). b., kábé egy éve voltam nála utoljára, elmerészkedtem. Kérdezi, hogy akkor alacsonyabb árfekvésű gyógyszereket írjon-e ki? Bólogatok, hogy persze, olyat. Megyek a gyógyszertárba, fizetek. Hábazmeg?! Oké, hogy vannak ennél drágább pirulák is, biztosan akad nyolcezerért is, de komolyan, neki az alacsony árfekvés azt jelenti, hogy négyezerbe kerül a gyógyszerem??? És a c.: sosem mondja meg, hogy mi a bajom. Felőle lehet Lassa-lázam, maláriám vagy épp terhes is lehetek, én sosem fogom megtudni, mert megtartja magának a tudását. Meghallgatja mit mondok, majd kiírja a recepteket. Oszt ennyi.

Ezért ma elhatároztam, hogy mindenképp rákérdezek, kemény leszek.

Mivel kénytelen voltam elmenni hozzá délelőtt. Tegnap este az utolsó telefont az irodában már úgy vettem fel, hogy épp csak suttogni tudtam és erőtlen voltam, úgyhogy az ügyfél közölte velem, hogy úgy érzi, hogy nem beszélek vele megfelelően, mintha lenézném, amiatt, mert nem ért valamit. Legyen igaza! Pedig csak fáradt voltam és fájdalmaim voltak. :(

Éccaka már fetrengtem az ágyban a kínoktól, a nyál csak gyűlt a számban, én meg hatalmas sóhajok kíséretében tudtam csak lenyelni, annyira fájdalmas volt.

Tehát munkaidőben kiosontam a szomszédban rendelő orvosomhoz. Megérkezés, egy darab páciens előttem, ehhez képest 50 percet vártam arra, hogy bemehessek (és még én fizessek az ellátásért) .

Bejutok végre hozzá, bent 1 vén asszisztensnő, aki már elmúlt legalább nyolcvan, a  hallottak alapján az Erzsike névre hallgat, 1 fiatal asszisztensnő, aki semmi mást nem csinál csak stemplizik (egymás után bélyegzi a recepteket) és 1 középkorú asszisztensnő, aki nem szimpatikus, mert mindenkit letegez. Középen ott trónol maga az orvosnéni. Mondom, elfelejtettem a  betegkártyát, remélem nem baj. Nem, mondjam a nevem. Mondom. Orvosnéni odasúgja Erzsike asszisztensnek, hogy ez a Laczkó Magdi lánya. Előttem. Súgja. Évente találkozom vele csak, de ennek ellenére sosem tudja ki vagyok, csak a címem bediktálása után jön rá. És ekkor súg. Mondjam, mi a bajom. Belekezdek. Félbeszakít. Menjek fül - orr - gégészetre. Meg ír gyógyszert. Közlöm, hogy nincs hányingerem, ezt kétszer is megismétlem. Asszongya távoztomban, hogy a hányingerre akkor szedjek ezt meg azt. Gratulálok! Javasolja a fül---orr-- gégét, de beutalót már nem ad. A kiírt gyógyszer a torokfájásra csupán kétezer forint csak. És végig anyám nevén szólít, legalább ötször lemagdikáz. Távoztomban eszembejut, hogy nekem most elszántnak kell lennem és megkérdezni, hogy mi a bajom. Merthogy most sem mondta. Minek? Kérdem, nem tudja. Nem tudja, hogy fertőzök-e vagy ágyban kellene feküdnöm vagy mikorra leszek jobban, semmit.

Ismét megfogadom, hogy többet nem megyek hozzá. Jövőre meglátjuk.

Az egyetlen jó dolog az, hogy nemsokára elfogy a fogamzásgátlóm és decemberben mennem kellett volna újat íratni. Így meg legalább egy füst alatt kértem arról is egy receptet. Megspóroltam háromszáz forintot.