Ami eszembe jut az elmúlt öt napról, nem feltétlenül időrendben, az most nem is menne szerintem, érzések, képek, gondolatok, amik bennem maradtak, Tokaj után egy nappal:

- szerdán este lelkes pakolászás, hogy véletlenül se felejtsek itthon valamit (és láss csodát, talán életemben először, de valóban van nálam minden, amire szükségem lehet), hálózsák átvitele Krlányhoz, mert annak szállítását majd ő intézi. Lefekvés korán, kelés még korábban, hajnali negyed négytől negyedóránként elllenőrzöm az órámon, hogy biztosan nem aludtam-e el.

- az állomáson simán elmegyek Yngáék mellett, úgy szalad utánam, Dalmával első találkozásunk, szemünk sarkából lessük a másikat. Befut Korcs és Rita, valamint True is, irány a vonat. Masszív ivászat kezdete, szerda fél kilenc, vonatfülke. Kezdeném azt hinni, hogy én vagyok ekkora alkoholista, de megnyugtat a látvány, hogy MINDENKI kezében sörösdobozokat és NEM ásványvízzel teli flakonokat látok (az enyémben speciel sangria volt). Belga csokit osztogatok. Korcsot például ekkor látom utóljára józanul, az elkövetkezendő napok folyamán bármikor összefutok vele, mindig nagyon ittas (ejnye már, de szépen megfogalmaztam a seggrészeget! na jó, nem mindig az).

- Nyíregyházán átszállunk, valamikor ezután derül ki, hogy True hajlandó befogadni a sátrába, két éjszakára. Krlány, mint szállásadónőm, csak két éjszakát tölt velünk, utána neki irány Nyírbátor és a Szárnyas Sárkány, így vele csak szerda-csütörtök éjszaka alhatok. True azonban önzetlen és felajánlja picinyke sátrát.

- kétórányi vonatozás után megérkezés Tokajba. Yngáék elkísérése a koliba, majd elindulás a a kempingünkbe (nem ám a tömegszállásra, ahol félórányi sorbanállás után tudok csak bejutni a zuhanyzóba és undorítóan mocskos a vécé). Nekünk elitkemping jut, persze fizetős, de egész normális, szabályos sátortábor, ahová végül megérkezünk, körülbelül 25-30 ismerős ember 15 egymáshoz közel felállított sátra, néhány autóval körbevéve. Beköltözés Krlányhoz, na ettől a ponttól kezdve összefolyik minden, tehát időrend innentől kezdve nem garantált, csak írom, ahogy jönnek az emlékek.

- Dalma fülig érő mosolya meg a szeplői (ha elég közel hajolsz hozzá, akkor észrevehetőek), amint kihívom a fűre beszélgetni, ülünk törökülésben, a nyakamba borul, hogy "jaj, de aranyos vagyok, mert azt hiszem, hogy még csak 19 éves, pedig nem, mert már húsz". Lux Elvirát ajánlgatok neki olvasásra, mert aki Poppert olvas, annak igazán belefér némi szexuálpszichológia is. Zavarban vagyok (pedig részegen ez nem jellemző), amikor megkérdezem, hogy találkozhatnánk-e majd otthon is, hogy lenne-e kedve és baromira örülök belül, mikor igent mond. Megbeszélése annak, hogy Dalma - napot ünneplünk, mivel a fesztivál idejére esik, aztán ennek elmaradása, bár ezt már csak akkor állapítom meg, mikor hazatérek. Elárulja, hogy olvassa a blogom, én meg nagy szemeket meresztek, hogy de hát, hol meg kinél bukkant rám (egyébként meg kibaszott jóleső érzés, hogy ő is?!) . Később mikor összefutunk, mesél a még friss, vízihullás élményeiről (láttak egy újraélesztést a Tisza-parton), én meg ugyanezt végigkövetem lelki szemeimmel és bőgök, ő megölel és a hátamat simogatja, hogy hát nem ezt akarta, próbál vigasztalni, de mondhat akármit..

- Ynga naponta szebbnél szebb ruhákat és szoknyákat ölt magára a fesztivál ideje alatt, barbis mobil lóg a nyakában. Az első napon megjegyzi, hogy én mindig azt mondom, hogy már sokat ittam, közben pedig nem látszik rajtam soha semmi. A kijelentése után pár nappal, már azt mondja, hogy miként van az, hogy három napja csak tántorogni lát?! Majd félórányi távollét után, míg átöltözik, egy flakont nyom rögtön a kezembe, sejtem, hogy valami pálinka lehet, azért másfél kortynyit megízlelek belőle, aztán fintorogva visszaadom. Kösz, inkább ezt ne!

- Zoma minden áldott délután látványosan szenved, hol a sátrában, hol azon kívül, mert nem tud aludni a melegtől. Forgolódik, dünnyög, felkel, visszafekszik, sehogysem jó. A sör többnyire elmaradhatatlan tartozék a kezéből, kivéve az utolsó napot, mikor kicsit visszafogja magát. Klasszak a hawaii mintás ingjei.

- Korcsról már írtam, szerencsére többnyire ott van mellette Rita, akit azért olyan ittasan sosem látok, hogy ne tudna vigyázni a barátjára. Első este látom rajta, hogy nincs jókedve a csajszinak, megsimogatom az arcát, hogy ne legyen szomorú, sosem derül ki, hogy miért az, pedig érdekelne, de akkorra már túl részeg vagyok ahhoz, hogy értelmes kommunikációt folytassak vele, sajnos. Korcs szombaton a védelmébe vesz, kedves tőle igazán, meghatódom, kicsit nyűgös vagyok, így aztán nem is túl kedves egy számomra ismeretlen emberhez. Ő meg azt mondja erre a sértettnek rólam: "Nem mindig ilyen ám, a lelke mélyén egy nagyon kedves óvodás, aki a pöttyös labdájával szaladgál!" Oké, hogy ismer, de ennyire?! :)

- Atush hol idióta dalocskákkal szórakoztat minket a reggelinél, gitárkísérettel persze, bugyuta szövegek, de dőlünk a röhögéstől, hol egy csitrivel látom épp verekedni Sepultura-koncerten, hol a derekamat ölelgeti és közli, hogy "deörülnekem". És már tuti, hogy nem megyek hozzá férjhez, mert bár megígérte vagy két hónapja, hogy Efotton feleségül vesz, de az elmúlt napok során kiderült, hogy hasonló ígéretet tett másnak is, akkor és ott megbeszéljük, hogy én leszek az a feleség, aki elvégzi a házimunkát, a másik csaj pedig majd dug vele, most ez így józanul már nem is olyan vicces, mint amilyennek akkor tűnt, inkább már csak szánalmas így utólag ez az egész felvetés. Kettesszámú tehát már nem leszek. Azért jó lenne valakivel összeházasodni, csak úgy, heccből.

- Gombócról a legmaradandóbb képem az, mikor ül a rendezői székében, legalább tízen fekszenek körülötte matracokon, gyékényeken, vagy csak úgy szimplán a fűben, ő pedig azt meséli, hogy miként is ismerkedett meg a férjével, Tibivel. Ja, és az is kiderül, hogy ő is az olvasóim közé tartozik, sőt, saját állítása szerint ajánlani is szokott, erre már nem szólok semmit, csak csendben pislogok. Találkozót inditványozok vele is, ha hazatértünk, közlöm, hogy anyakomplexusom van, anyának akarom, bár nyilván nem szeretném rákényszeríteni ezt a szerepet, de azt mondja, lehet róla szó. Remélem, nem felejtette el ezt azóta sem, mert tényleg jó lenne. Csinál rólunk sok-sok képet, lefotóz mindent és mindenkit. Ha felkerülnek végre a képek az oldalára, majd linkelem nektek a címet.

Sajnos, irány a munka, amint tudom, folytatom! :D

Visszatérve Hegyaljára.

- Totya szakállának megsimogatása, miután közlöm vele, hogy szakáll nélkül helyesebb, Ynga erre azt mondja, hogy nézzem meg, hogy mikor már ekkora neki, nem is szúr. És tényleg, tiszta finom selymes, mikor kicsit hosszabb.

- és nem ettem lángost, olyan igazán finomat sem, pedig megígérték, annyira vágytam pedig egy nagyon fincsi sajtos-tejfölösre. De én meg ugye, nem tudom, hogy hol van a jófajta lángos Tokajban ....

- viszont most, hogy hazatértem, már van időm blogokat olvasni, látom, hogy Kaa és Szkifi is ott volt. Hát, ha én ezt előbb tudom, akkor simán megkeresem őket. Így meg lemaradtam róluk. De mi van, ha valamelyik színpadnál épp egymás mellett vergődtünk?!

- eljutottam sok koncertre, amire nem terveztem egyébként az elmenetelt és nem vettem részt sok olyanon, ahova viszont szívesen elmentem volna. Voltam Roadon és nagyon tetszett, voltam Quimbyn és kevésbé voltam elragadtatva (szerintem nem áll jó nekik a nagyobb színpad, elveszik a koncert hangulata), ezért inkább innen továbbálltam Kowalskyra, az viszont megint nagyon oké volt. Voltam Cadaveresen, amin már annyira ittas voltam, hogy végigőrjöngtem, a zene minőségéről csak halvány fogalmaim vannak. Sok helyen megfordultam, sokféle zenét hallottam, jót, rosszat egyaránt.

- a Melis-Tomcsi páros alkotta slambuc pedig rettentő finom volt, kár, hogy nekem már nem is jutott belőle, pedig jelentkeztem rá, de hát annyi éhes ember volt, én meg tényleg egy rossz mártír vagyok .... Épp a táborba való visszatértemkor lett készen a kaja, szerettem volna kézzel beleenni, mert az mégiscsak olyan fesztiválfílinges dolog, de Tomcsi javasolta, hogy inkább fakanállal próbálkozzam előbb. Szóval, csak a kóstoló miatt tudom, hogy nagyon finomra sikeredett.

- Razidénak meg festették az arcát az egyik este, ami másnapra jócskán lekopott róla, de nekem tetszett, amit a bácsi csinált neki ezüst (fehér?)-feketével. Beszámoló itt tőle, hogy ne csak az én hülyeségeimet olvasgassátok! :)

- volt fesztiválmacskánk is, Rezsőfi Arisztid személyében (merem remélni, hogy talán Rezsőffynek írta a nevét, mert az úgy előkelőbb, ugye), röviden csak Rezső volt mindenkinek. Egy háromhónapos fekete alapon barnacsíkos dögöt kell elképzelni, aki szívesen töltötte az idejét Dóri sátrában és Okiék nevelték már vasárnap óta, mióta rábukkantak a sátortábor női mosdójában. Rezső aztán pénteken lelépett tőlünk, pedig már vállalkozó szellemű ember is akadt, aki hazavitte volna fesztivál után. Mondjuk, az a jelenet nagyon tetszett, mikor Zoma hevesen tiltakozott, hogy ő ezt a macskát a kezébe nem veszi, mert egyrészt nem is szereti őket, másrészt pedig olyan hangokat ad ki, mint az Alienben a kicsi szörnyek. Aztán mikor ráerőszakoltam Rezsőt, akkor meg öröm volt nézni, hogy mit művelt vele. Méghogy nem szereti a cilákat ... :)

- a legjobb pillanatok egyike pedig az, mikor Okival ülünk a strandon egy padon, kibéreljük magunknak azt a helyet, süttetjük magunkat a napon, szanaszét égetem magam, a vállam és a térdem két nappal később is rettentően fájdalmasan ég. Teszek egy "tudni kell élni" megjegyzést, és némelykor majdnem tökéletesnek is érzem a pillanatot. Ülünk egymás mellett, összeér a lábunk, én vihogok, mert csiklandoz, tőlünk balra ZúZó szőkített szakálla vírit, hátunk mögött Hosszú pózol egy polifómon "béjváccsos" módra, meg Epyc kenegeti magát naptejjel, jobbra Zoma ül egy napernyő alatt, természetesen sörrel a kezében. Tomcsi néha bemerészkedik a vízbe, én is belevetném magam a hullámokba, ha tudnék úszni, így megelégszem azzal, hogy a hawaiimintás sortomban belegázolok a Tiszába. (Basszus, nagyon fáradt vagyok már, majdnem azt írtam, hogy szügyig gázolok a vízbe. Úristen, már lóként gondolok magamra!). Oki aztán javasol egy tábladobálós versenyt, úgyhogy kiállunk a víz szélére, gyúrjuk a sárgolyót és dobáljuk a figyelmeztető táblát. Kezdetben nagyon jónak bizonyulok, ő meg elég gyengécske, aztán fordul a helyzet, én bénázok párszor, majd ő tapaszt egy hatalmas sármasszát a tábla közepére. De akkorát, hogy rögtön azt állítja mindenki, hogy ezzel egyenlített is. Visszaülünk a padunkra, majd mély beszélgetést folytatunk ételekről. Nem tudom már, hogy ki kezdi, de nagyon sokáig csak kajáról beszélünk, miáltal beígér nekem saját készítésű madártejet (vagy tíz éve nem ettem) és házi sütésű pizzát. Visszaballagunk a sátrainkhoz és nagy békésen megosztom vele a paradocsimos halamat, ő meg ad a kukoricájából. Bazmeg, akkor is olyan idilli volt az a két-három órácska akkor és ott, ha hülyén hangzik is.