Az elmúlt hét két nagy bánata számomra a kövtkező: elsőként az, hogy véget ért a Viasat3-on a Star Trek, így már nincs mit néznem vasárnap délelőttönként, két órában. Babylon 5 továbbra is van, de az meg világéletemben hidegen hagyott.
A másik tragédia pedig az, hogy a szőkévé válásra való törekvéseim ismét kudarcba fulladtak, igaz, ezúttal én is tehetek erről. A szőke hajfesték mellett valami mást is alkalmaztam, a kencébe keverve. Ezt most inkább nem árulnám el, hogy mi volt, mert a hajfestésben kissé járandósabb egyének elszörnyednének, hogy hogyan követhettem el ilyen felelőtlenséget. Mostanra már én is tudom, hogy butaságot csináltam, az ami számomra is nyilvánvaló egyébként, csak jóval a festés után jutott eszembe. :(
Ezért most jelenleg úgy nézek ki, mint Cindy Lauper fénykorában. Olyan, mintha direkt műveltem volna ezt a fejemmel. Mindenki a tudatosságot sejti benne, pedig szó sincs erről, egyszerűen fodrászra kellene már bíznom a szőkítést. Jelenleg öt különböző színű a hajam, megszámoltam. Aranyszőke, enyhén sárga, narancsos, közép és - világosvörös.
Szipi görény meg magára öltötte a téli kollekcióját, fehérbe öltözött. Az ünnepek miatt nem láttam vagy öt napig, aztán mikor bementem csütörtökön dolgozni, Adrienn azzal kezdte, hogy Szipi megőszült. Mentem a kis cukorfalathoz, hogy üdvözölhessem, közben azt hittem, hogy pár szőrszála kivilágosodott, erről van szó. Benyitok hozzá a mosdóba és majdnem kiszaladtam. Meghallotta, hogy valaki jön és már az ajtóban várt.. Kifehéredett. Nem egy pár szál a bundájából, hanem a fél teste. Az eleje, egészen pontosan. A szép tejeskávé-rozsdabarna kombinációból mostanra eltűnt a tejeskávé és fehérré lett. Ijesztő volt, mert azt hittem, hogy valami olyan dolog érte, amitől sokkot kapott és ez történt vele. Embereknél is előfordul, hogy egyetlen éjszaka alatt megőszülnek.
Aztán másnap kiderült, hogy valójában mi történt. Roppant egyszerű a megoldás: megfürdött. Azóta ezen töröm a fejemet, hogy ennyire piszkos lett volna, hogy mosdatás után így kivilágosodott a bundája?? Tényleg ennyire fehér lenne eredetileg?
Húúú, Aenima kedves, neked meg találtam valamit. Ezt nézd meg! Megtalálhatod itt a 2007-es év legjobb könyveit, legalábbis a külföldieket. Persze, bárki más is megnézheti ezt a listát, csak ő jutott elsőként eszembe róla! :)
A nap kérése: kaphatnék olyan anyukát, mint az egyik ismerősömé, aki a munkából hazaérve, mikor meglátja, hogy fia a Jurassic Parkot nézi, leül mellé filmezni és még a szövegét is tudja?!
Az enyém reakciója mindössze ennyi volt, mikor meglátta, hogy mit nézek (egyrészt azt sem tudja milyen film ez, másrészt épp a T-Rex vérengzett abban a jelenetben): "Kriszti, már megint milyen baromságot nézel?"