Ezt a Fokkon találtam az előbb, de muszáj volt megosztani másokkal is, negyedórája ezen röhögünk idebent az irodában. Nagyon gagyi, de tessék megnézni és mulatni rajta! :D
http://www.elfyourself.com/
Válaszd mind a négy elfet és ha majd odaérsz, akkor preview.
Tegnap meg miközben meghatározást kerestem nektek a pin-up girlre, találtam ilyneket is mellé, hogy milyen a vamp pontosan, meg a nimfa típus. Szerintem rém érdekes, tehát szemezgettem ide egy kicsit!
Még néhány szó a pin-up girl-ről:
"Az első igazi pin-up Betty Grable
volt, aki egész életében nem is akart más lenni. 14 évesen már
koristalányként lépett fel, de különböző revük táncos- és
énekesnőjeként is ismert volt. 1933-tól több kisebb, lényegtelen
szerepet kapott, amikor 1940-ben sikerült kitörnie a névtelenségből a "Down Argentine Way"-jel.
1943 és 1946 között a népszerűségi listák elején állt. Szerepei még
csak véletlenül sem közelítették meg a hihetőség határait,
tulajdonképpen kizárólag arra szolgáltak, hogy megmutathassa a
legendásan szép lábait. Amikor pedig egy komoly szerepet ajánlottak fel
neki, azt azzal utasította vissza, hogy ő nem színésznő, nem tud olyan
érzelmeket kimutatni, amiket nem érez, és nem tud úgy viselkedni, ahogy
a valós életben ne tenné, mert ő csak úgy rakja a lábát, ahogy azt tőle
elvárják.
Hedy Lamarr első szerepét a legendás cseh filmben, az "Extázis"-ban (1933) alakította, akkor még Hedy Kießler
néven. Azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a filmben teljesen
meztelenül látható egy jelenetben. Igaz, hogy a helyzet erotikus
felhangját elveszi, hogy olyan természetesen és kislányosan jelenik meg
a színésznő, mintha magának az asszonyi szépségnek a prototípusa lenne.
Ennek ellenére a kor "puritán" közfelfogása nem értékelte az ilyenfajta
nyitottságot, és kivágatták a filmből ezt a jelentet. Még ma is
előfordulnak olyan kópiák, amelyekből hiányzik ez az ominózus jelenet.
A film azonban végérvényesen meghozta Lamarrnak azt a kétes hírnevet,
aminek következtében a feltétel nélküli szerelemre nyitottság példaképe
lett. Hollywoodban az "Algír" (1938) című filmmel mutatkozott be, és a "Sámson és Delila" (1949) női főszerepével méltón fejezte be sztárkerrierjét.
Az 1931-es new orleans-i szépségkirálynő, Dorothy Lamour
bárénekesnőként kereste a kenyerét, mielőtt Hollywood felfedezte volna.
Filmjeiben exotikus szépségként nem volt szüksége rá, hogy beszéljen.
Valójában a tipikus megformálója volt annak a mondásnak, hogy légy szép és fogd be a szád.
Nem volt ő több, mint egy tökéletes test, amin csak annyi szükséges
ruhadarab volt, amivel sejtetni lehetett az elfedett testrészek
tökéletességét.
Lana Turner egy
idahói üzlet eladójából vált hollywoodi dívává. 1937-től kezdett el
forgatni, számos filmben a tipikus szőke pulóveres szépséget játszotta
- sikeresen. Társnőivel ellentétben ő komoly szerepekre is vágyott.
Legfontosabb alakításait a James M. Cain regényének filmes változatában, "A postás mindig kétszer csenget"-ben (1946) és Vincente Minnelli "The Bad and the Beautiful"-jában (1952) nyújtotta.
A számos többi, mára már szinte teljesen, vagy csak részben elfelejtettpin-up girl közül talán Linda Darnellt érdemes még megemlíteni, aki két alakításával tűnt ki: René Clair "Holnap történt"-jében (1944) és John Ford "Clementina, kedvesem"-ében (1947).
A nimfákról, mint típusról:
"A pin-up-ok és a szexbombák
után megnőtt az érdeklődés a pozitív ellenpéldák iránt. Az új
lehetséges női ideálért vissza kellett nyúlni Elizabeth Taylor
alakjáig, a nagyvilági déli szépségig, aki kulturáltságával és törékeny
megjelenésével pontosan az ellenlábasa a kispolgári megjelenésű
pin-up-oknak. A barátságos, életvidám és garantáltan monogám déli
szépség jelentette a férfiak számára azt a társat, aki háborús
tapasztalataikat és szenvedéseiket megérti. Ugyanakkor Taylor mítoszát
nem lehetett összetörni, ezért Hollywood külföldről exportált
színésznőket új ideáljának megteremtéséhez. Ehhez hozzájárult az is,
hogy az európai és ázsiai nők közösséget vállalhattak a veteránokkal,
hiszen ők is átélték a háború borzalmait.
Az első új stílusú színésznő az olasz származású Pier Angeli volt, aki 1950-ben érkezett az álomvárosba. Hazájában Anna Maria Pierangeli néven a szentimentális "Domani é troppo tardi"-val (1949) mutatkozott be. Amerikába Fred Zinnemann rendező hívta a "Teresa"
(1951) főszerepére. A film egy amerikai katona és olasz szerelme
történetét dolgozza fel, és szinte programszerűen jeleníti meg az új
korszak új ideáljának eljövetelét. Angeli szerepei valahol Bergman és
Loren között középúton állnak.
A francia Leslie Caron balettáncosnői múlttal került át Amerikába, Minnelli "Egy amarikai Párizsban""Gigi" (1958) címszerepe. Caron mindig egy gyerekesen ártatlan, szeretetreméltó lányt játszik, akinek jócskán van szexepilje.
A színésznő, akinek az volt a feladata, hogy az európából nyert új példaképet Amerikában is meghonosítsa, maga is európai volt. Audrey Hepburn
Belgiumban született, Angliában és Hollandiában nevelkedett,
balettáncosi képzettséggel rendelkezett. Amerikában a Broadwayon
mutatkozott be a "Gigi"-ben. A mozivásznon Wyler "Római vakáció"-jában (1953) jelent meg először. Későbbi alakításain is látszik európai neveltetése: Wilder "Sabriná"-ja (1954), a "Háború és béke" (1956) filmes adaptációja, Minnelli "Funny Face"-e (1957), Wilder "Love in the Afternoon"-ja (1957), és Zinnemanntől az "Egy apáca története" (1959). Először az "Álom luxuskivitelben" (1961) című filmben kap olyan szerepet, ahol az excentrikusságát és a nőiességét emelik ki.
Az európaiak mellett megjelenik egy másik csoport is, az ázsiai származású színésznőké: France Nuyen, Nancy Kwan, Miyoshi Umeki, Nobu MacCarthy és Yoko Tani személyében.
A külföldi művésznők mellett azonban megindul egy folyamat, hogy egy saját, hazai gárdát is kialakítsanak. Julie Harris, Shirley MacLaine, Carol Baker és Sue Lyon jelentették az utánpótlást ezen a téren."
A fent említett típusok persze mind a filmművészet terén értendőek.
Akit érdekel, olvashat még a végzet asszonya-típusról, a megtestesült ártatlanságról, a nagyvilági nőről, a jóbarátnő-típusról, és a csitriről.
Eddig meggyőződésem volt, hogy senki sem hallgatja a linkelt zenéimet (már csak megszokásból keresgéltem újabb és újabb dalokat ide), de mégis van remény. Csévi általam talált rá egy Bryan Adams-számra, amiért odavan. Ha rajta kívül más nem is hallgatja a zenéimet, de ezért már megérte.
Ezért ma is lesznek jó számok! :)
Train:Hopeless (de sajnos, ilyen animés videó volt csak hozzá)
meg